Serie A: Cristiano Ronaldo közel 20 millió eurót követel a Juvétól

2023.09.16. 11:13
null
Cristiano Ronaldo közel 20 millió eurót követel a Juventustól (Fotó: Getty Images)
Az olasz Gazzetta dello Sport értesülései szerint a jelenleg a szaúdi Al-Naszrt erősítő Cristiano Ronaldo jogi lépéseket tett korábbi klubjával, az olasz élvonalbeli Juventusszal szemben, amely az ötszörös aranylabdás szerint közel 20 millió euróval tartozik neki.

 

Mint ismert, a világjárvány kitörése után, több más bajnoksághoz hasonlóan, 2020. március 9-én 105 napra leállították az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság küzdelmeit, s június 22-én nézők nélkül folytatódott a pontvadászat. A szurkolók hiánya jelentős bevételkiesést okozott a kluboknak, melyek ezért csökkentették a futballisták és a stábtagok fizetését.

Így történt ez a Juventusszal is, amely két körben redukálta le játékosai bértömegét: előbb az összes labdarúgó és az akkori vezetőedző, Maurizio Sarri fizetését egyformán csökkentették, majd második körben minden játékossal egyénileg tárgyalt a klub vezetősége.

A Torinóból utóbb Manchesterbe visszatérő, azóta már a szaúdi Al-Naszrt erősítő Cristiano Ronaldo a Gazzetta szerint most lépéseket tett, hogy megkapja a világjárvány miatt felfüggesztett fizetését, s az erről szóló dokumentumokat már bekérte a torinói ügyészségtől.

A portugál sztár korábban beleegyezett, hogy nem kéri vissza azonnal a pénzt, de most úgy fest, igényt tart a jussára, amely az olasz lap szerint 19.9 millió euró (7.3 milliárd forint).

A Gazzetta megjegyezte, a torinóiak egy másik korábbi labdarúgója, az argentin Paulo Dybala is visszakérte korábban a Juvétól az elmaradt fizetését, végül a felek hárommillió euróban egyeztek meg.

Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32