Az Atalanta levélben búcsúzott Gian Piero Gasperinitől

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.06.01. 19:12
null
Véget ért egy fejezet Gian Piero Gasperini és az Atalanta számára (Fotó: Getty Images)
Az olasz bajnoki bronzérmes Atalanta a hivatalos oldalán levélben búcsúzott vezetőedzőjétől, Gian Piero Gasperinitől, aki kilenc után év távozik a bergamói klubtól.

Mint beszámoltunk róla szombaton, Gian Piero Gasperini nem hosszabbítja meg idény végén lejáró szerződését, így kilenc idényt követően távozik az Atalantától. A klub vasárnap közzétette levelét, amellyel búcsúzik a 67 éves szakembertől.

„Kedves Mester!

Csodálatos volt a közös történetünk, ami nem is ritka, inkább egyedülálló volt a futball világában.

Kilenc kivételes évet töltöttünk együtt, amelyek során rendkívüli eredményeket értünk el Olaszországban és Európában.

Ez egy olyan oldal, sőt, inkább fejezet, amely kitörölhetetlen marad az Atalanta történetéből, akárcsak a minket összekötő (mély) szeretet és (őszinte) megbecsülés, amely örök kapocs marad, függetlenül attól, hogy szakmai útjaink most különválnak.

Sohasem lehetünk elég hálásak az érzelmekért, amelyeket adott nekünk, és az örömökért, amelyeket együtt okoztunk Bergamónak és szurkolóinknak, túlszárnyalva mindent, amit elképzeltünk.

Ennyi együtt töltött év után úgy éreztük, kötelességünk tiszteletben tartani az óhaját, hogy új ingerek után nézzen, tudva, hogy kapcsolatunk soha nem ér véget, és hogy kölcsönös megbecsülésünk örökre megmarad.

Még egyszer és örökké köszönjük, mester!

Az egész Atalanta-család”

Gasperini 439 mérkőzésen ült a bergamóiak kispadján, átlagosan 1.8 pontot szereztek játékosai mérkőzésenként – ez kiváló átlagnak számít a Serie A-ban –, a csapat megjárta közben a Bajnokok Ligáját, megnyerte az Európa-ligát, a most zárult idényben pedig bronzérmet szerzett a bajnokságban (harmadszor a tréner irányításával). Maga a mester kétszer is az Év edzője lett Olaszországban.

Olasz labdarúgás
2025.05.31. 20:20

Atalanta: tényleg távozott a legendás mester

Érzelmes búcsút vett Bergamótól Gasperini, aki minden bizonnyal – a Juventust kikosarazva – Rómában folytatja.

 

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
11 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
16 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik