Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.23. 16:56
Fotó: Getty Images
Az olasz élvonalbeli AC Milan és FC Internazionale hivatalos honlapján közölte, hogy együttműködést kötöttek a Foster + Partnert és MANICA építészeti irodákkal, melyeket azzal a céllal bíztak meg, hogy tervezzék meg a két milánói klub közös új otthonát.

Hosszú évek óta állandó témát szolgáltat az új milánói stadion terve. Két évvel ezelőtt, 2023 augusztusában például azért hiúsult meg a Milan és az Internazionale közös ötlete, mert 2025-től kezdődően építészeti megoldásai miatt műemléknek nyilvánították a San Sirót/Giuseppe Meazza Stadiont, ezért azt nem lehet lebontani. Akkor már arról is lehetett hallani, hogy a felek két külön stadiont építtetnek (az Inter Rozzanóban, a Milan San Donatóban).

Ezt követően egy évvel ezelőtt Giuseppe Sala, Lombardia székhelyének polgármestere jelentette be, hogy az Inter és a Milan is nemet mondott a felújítási tervek elkészítésével megbízott tervezőiroda javaslataira.

Múlt héten viszont újabb csavar jött a San Siróval kapcsolatban, amikor a milánói városvezetés eladta a két klubnak a közösen használt létesítményt, amely 2031-ig jelentős felújításon esik át.

Az AC Milan és az FC Internazionale most közös közleményben ismertette, hogy együttműködést kötöttek a Foster + Partners és a MANICA építészeti tervezőirodával, melyeket azzal bíztak meg, hogy tervezzék meg a két milánói csapat új stadionját, s ha ezt a milánói városi tanács jóváhagyja, ez a két cég tervezi az új San Sirót/Giuseppe Meazza Stadiont.

Kiemelték, a sportlétesítmények területén vezetőnek számító MANICA-val szeretnének olyan létesítményt létrehozni, amely megfelel az innováció, a kényelem és a fenntarthatóság szabványainak és építészeti nevezetességként is kiemelkedő.

Ismertették, hogy az 1926-ban megnyílt és jelenleg 80 ezer fő befogadására alkalmas stadion a felújítás után 71 500 férőhelyes lesz, s egy 281 ezer négyzetméteres városrehabilitációs projekt részeként valósul meg.

Hangsúlyozták, hogy a Foster + Partners iroda tervezte a londoni Wembley Stadiont és körzetét, ahol a létesítmény felújítása mellett egy negyedet is kialakítottak üzletekkel, éttermekkel és több ezer új otthonnal.

„Ez a jelentős lépés a jövőbeli stadion fejlesztésében stratégiai befeketetést jelent a jövőbe és kézzelfogható jele a Milánó városa, történelme, valamint kultúrális, építészeti és sportöröksége iránti elkötelezettségének” – írta közleményében a két milánói klub, melyek közölték, a projekt – beleértve a koncepcióterveket és az előzetes fázisokat –  kezdete attól függ, mikor fejezik be a San Siro városközpont megvásárlását.

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
2026.01.15. 22:45

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02
Ezek is érdekelhetik