Pulisic volt a csodacsere, kétgólos hátrányból nyert, és élre állt a Milan

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.12.08. 22:45
Christian Pulisic tíz perc alatt eldöntötte a Torino–Milan mérkőzést (Fotó: Getty Images)
A Torino a 17. percben már 2–0-ra vezetett a Milan ellen, de Adrien Rabiot szépítése után a második félidőben Christian Pulisic tíz perc leforgása alatt megfordította az állást az olasz Serie A 14. fordulójának záró mérkőzésén.

A Pisa–Parma mérkőzés előtt mindkét csapat célja az volt, minél távolabb kerüljön a kiesőzónától. Az áhított győzelemhez játékban és eredményben is a vendégcsapat került közelebb az első félidőben, amikor a 40. percben Adrian Benedyczak egy tizenhatosan belüli kezezésért megítélt büntetőt értékesített. A második félidőre a házigazda pisaiak némileg összekapták magukat, és többször igyekeztek célba venni Edoardo Corvi kapuját – ráadásul a hosszabbításban M’Bala Nzolát ki is állították –, de nem jártak sikerrel, így a Pó-alföldiek jutottak apró levegővételhez a kiesés elkerülése ellen folytatott versenyfutásban. 0–1

Az első mérkőzés két résztvevőjéhez hasonlóan a veszélyzónából igyekszik menekülni a négy meccse veretlen Genoa, amely az előző fordulóban nagyon fontos három pontot szerzett otthon a Verona ellen. A ligúriaiak ezúttal középmezőnyhöz tartozó Udineséhez látogattak – a „zebrácskák” a legutóbbi körben szintén nyertek, a Parmát verték 2–0-ra idegenben. Egy les miatt meg nem adott Udinese-gól kivételével tulajdonképpen eseménytelenül zajlott a meccs első fél órája, hogy aztán a hazai kapus, Maduka Okoye szabálytalansága miatt megítélt tizenegyesből Ruszlan Malinovszkij vezetést szerezzen a vendégeknek.

A gól után az Udinese teljes offenzívába kezdett, ami pontosan félórányi játékidő elteltével hozta meg gyümölcsét: a 65. percben egy bal oldalon vezetett támadás végén Rui Modesto adott középre, a remek ütemben érkező Jakub Piotrowski pedig kapásból a léc alá vágta a labdát. Az immár a győztes gólért támadó vendéglátók aztán alaposan ráfáztak arra, hogy gyakorlatilag feladták a védekezést: hét perccel a rendes játékidő letelte előtt egy villámgyors támadást a genovaiak angol szélsője, Brooke Norton-Cuffy fejezett be pontosan, ami azt jelentette, hogy a Parmához hasonlóan ők is négypontnyi távolságra kerültek a kieső helyektől. 1–2

A Milan annak tudatában lépett pályára Torinóban, hogy minimális különbségű győzelem is elég neki ahhoz, hogy az élre álljon. A meccs előtt a 13. helyen álló „bikák” természetesen azon voltak, hogy ezt megakadályozzák, olyannyira, hogy bő negyedórával a kezdőrúgás után már 2–0-ra vezettek: Nikola Vlasic előbb a Fikayo Tomori kezezéséért megítélt tizenegyest értékesítette, majd Duván Zapatának adott gólpasszt – a meló oroszlánrészét a kolumbiai csatár vállalta magára. A bajnoki címre törő lombardiaiaknak nem maradt más választásuk, mint nagy nyomást helyezni a hazaiakra, s Adrien Rabiot hatalmas, felső sarkos bombájával a 24. percben sikerült is szépíteniük.

A hátrányban lévő vendégek gondjait tovább szaporította, hogy Rafael Leaót sérülés miatt fél óra elteltével le kellett cserélni, és az sem segítette az ezúttal sárgában futballozó piros-feketék ügyét, hogy a második félidő elején a torinói kapus, Franco Israel egy kapu előtti kavarodásnál két hatalmas bravúrt is bemutatott. A 67. percben azonban már ő is tehetetlennek bizonyult az egy perccel hamarabb beálló Christian Pulisic lövésénél, aki hajszálpontosan lőtte ki a bal alsót. Az amerikai aztán úgy döntött, hogy a kapu másik oldala se maradjon érintetlen, és tíz perccel később már a Milannál volt az előny, amelyet már nem is herdált el. 2–3

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ, hétfői mérkőzések
Torino–Milan 2–3 (Vlasic 10. – 11 -esből, D. Zapata 17., ill. Rabiot 24., Pulisic 67., 77.)
Udinese–Genoa 1–2 (Piotrowski 64., ill. Malinovszkij 34. – 11-esből, Norton-Cuffy 83.)
Pisa–Parma 0–1 (Benedyczak 40. – 11-esből)
Kiállítva: Nzola (90+3., Pisa)

Vasárnap játszották
Napoli–Juventus 2–1 (Höjlund 7., 78., ill. Yildiz 59.)
Cremonese–Lecce 2–0 (Bonazzoli 53. – 11-esből, Sanabria 78.)
Cagliari–Roma 1–0 (Gaetano 82.)
Kiállítva: Celik (52., Roma)
Lazio–Bologna 1–1 (Isaksen 38., ill. Odgaard 40.)
Kiállítva: Gila (79., Lazio)
Szombaton játszották
Sassuolo–Fiorentina 3–1 (Volpato 14., Muharemovic 45+1., Koné 65., ill. Mandragora 9. – 11-esből)
Internazionale–Como 4–0 (L. Martínez 11., M. Thuram 59., Calhanoglu 81., Carlos Augusto 87.)
Hellas Verona–Atalanta 3–1 (Belghali 28., Giovane 36., Bernede 71., ill. Scamacca 81. – 11-esből)

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Milan1494122–11+11 31 
2. Napoli14101322–12+10 31 
3. Internazionale1410432–13+19 30 
4. Roma149515–8+7 27 
5. Bologna1474323–12+11 25 
6. Como1466219–11+8 24 
7. Juventus1465318–14+4 23 
8. Sassuolo1462619–17+2 20 
9. Cremonese1455418–17+1 20 
10. Lazio1454516–11+5 19 
11. Udinese1453615–22–7 18 
12. Atalanta1437417–1716 
13. Cagliari1435614–19–5 14 
14. Genoa1435615–21–6 14 
15. Parma1435610–17–7 14 
16. Torino1435614–26–12 14 
17. Lecce1434710–19–9 13 
18. Pisa1417610–19–9 10 
19. Verona1416711–21–10 
20. Fiorentina146811–24–13 

 

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
8 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik