Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

V. H. L.V. H. L.
2026.04.06. 16:55
null
Nikola Krsztovics betalált volt csapata ellen, de nem ünnepelt (Fotó: Getty Images)
Nagy csatát vívott egymással az Udinese és a Como az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának első hétfői mérkőzésén, de mindkét csapat hálója érintetlen maradt. Fölényesen nyert a Lecce otthonában az Atalanta, amely 3–0-s sikerével tapad a Konferencialiga-szereplést érő 6. helyen álló Romára.

Míg a házigazda Udinese a középmezőnyben, a kiesőzónától biztonságos távolságban várta a Como elleni mérkőzést, a lombardiai gárda komolyabb ambíciókkal futott neki, Cesc Fabregas fiai ugyanis a legutóbbi öt meccsüket megnyerték – eddig utoljára február 14-én kaptak ki –, s a 4., azaz Bajnokok Ligája-indulást érő helyen várták a friuli túrát. Gyakorlatilag az első perctől kialakult a találkozó előzetesen várt képe: a vendégek birtokolták többet a labdát, amiben az Udinese magasra tolt letámadással igyekezett őket megakadályozni – többnyire sikerrel, mert a comóiak szokásuktól merőben eltérően egy valamirevaló gólhelyzetet sem tudtak kialakítani az első félidőben.

A házigazdák a második játékrész első negyedórájában aztán teljesen átvették az irányítást, több mint hetven százalékban birtokolták a labdát, de dominanciájuk helyzetekben nem igazán mutatkozott meg – leginkább azért, mert az ő támadásépítésük is nélkülözte a fantáziát. Ebből a szempontból a félidő hátralévő része sem hozott jelentős változást – tempó volt, küzdelem volt, de ez most nem volt elég a gólhoz. 0–0

Az első nagyobb lehetőség a bergamóiak előtt adódott a Lecce és az Atalanta meccsén: a 19. percben Charles De Ketelaere szerezhetett volna vezetést, de hiába került tiszta lövőhelyzetbe, Wladimiro Falcone nem kis bravúrt bemutatva védeni tudott. Tíz perccel később viszont már esélye sem volt a leccei kapusnak: az Atalanta védője, Giorgio Scalvini De Ketelaerétől kapott ragyogó labdát, majd csatárokat megszégyenítően finom átvétel és csel után a kapu bal oldalába lőtt. A félidő hajrájában előbb Nikola Krsztovics, majd Éderson hagyta ki a kihagyhatatlant, így csak egygólos előnnyel mentek szünetre a vendégek.

A lombardiaiak montenegrói csatárát azonban nem olyan fából faragták, aki megszeppen egy elhibázott ziccertől: az 59. percben De Ketelaere átadásból már betalált volt csapatának. Szűk negyedórával később Éderson újabb elrontott ziccere után az egyre dekoncentráltabb leccei védők hibáját kihasználva Giacomo Raspadori belőtte a harmadik Atalanta-gólt is – a házigazdák nem tudták kihasználni a Cremonese Bologna elleni vereségét, maradtak kieső helyen, az Atalanta pedig tapad a Konferencialiga-szereplést jelentő 6. helyen álló Romára. 0–3

OLASZ SERIE A
31. FORDULÓ, hétfői mérkőzések
Udinese–Como 0–0
Lecce–Atalanta 0–3 (Scalvini 29., Krsztovics 59., Raspadori 73.)
18.00: Juventus–Genoa
20.45: Napoli–Milan

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Roma 5–2 (La. Martínez 1., 52., Calhanoglu 45+2., M. Thuram 54., Barella 63., ill. Mancini 40., Lo. Pellegrini 70.)
Cremonese–Bologna 1–2 (Bonazzoli 90+1. – 11-esből, ill. Joao Mário 3., Rowe 16.)
Kiállítva: Maleh (90+4.), ill. L. Ferguson (90+6.)
Pisa–Torino 0–1 (Ché Adams 80.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Cagliari 2–1 (U. Garcia 50., Pinamonti 78., ill. S. Esposito 30. – 11-esből)
Hellas Verona–Fiorentina 0–1 (Fagioli 82.)
Kiállítva: Suslov (86.), ill. Gudmundsson (86.)
Lazio–Parma 1–1 (Noslin 77., ill. Delprato 15.)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Internazionale31233571–26+45 72 
2. Milan30189347–23+24 63 
3. Napoli30195646–30+16 62 
4. Como311610553–22+31 58 
5. Juventus30159652–29+23 54 
6. Roma311731142–28+14 54 
7. Atalanta311411644–27+17 53 
8. Bologna311361240–37+3 45 
9. Lazio311111932–29+3 44 
10. Sassuolo311261338–41–3 42 
11. Udinese311171335–42–7 40 
12. Torino311061535–53–18 36 
13. Parma318111222–39–17 35 
14. Genoa30891336–42–6 33 
15. Fiorentina317111336–44–8 32 
16. Cagliari31791532–44–12 30 
17. Cremonese31691626–46–20 27 
18. Lecce31761821–43–22 27 
19. Verona31391922–53–31 18 
20. Pisa312121723–55–32 18 

 

 

Legfrissebb hírek

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
9 órája

Idegenben szerzett három pontot a Torino és a Bologna

Olasz labdarúgás
22 órája

Két piros lap, egy gól – nyert a Fiorentina Veronában

Olasz labdarúgás
2026.04.04. 22:10

La Liga: nyomott áron szerezheti meg Édersont az Atlético – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.02. 17:05

„Az emberek abban a tévhitben vannak, hogy nekünk minden kijár” – Kolarov az Inter firenzei döntetlenje után

Olasz labdarúgás
2026.03.23. 10:38

Az első percben gólt szerzett, de csak ikszelt az Inter Firenzében

Olasz labdarúgás
2026.03.22. 22:43

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.03.22. 20:00

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
2026.03.21. 22:45
Ezek is érdekelhetik