Párizs 2024: Mihambo számára él az aranyremény a betegsége után is

2024.07.21. 12:46
Malaika Mihambo londoni aranyéremmel és címvédőként érkezik Párizsba (Fotó: Getty Images)
Továbbra is él a párizsi olimpiai aranyremény a női távolugrás címvédője, a német Malaika Mihambo számára azok után, hogy szombat este nyert a londoni Gyémánt Liga-viadalon.

A 30 éves, 2021-ben Tokióban ötkarikás győztes, kétszeres világ- (2019, 2022) és kétszeres Európa-bajnok (2018, 2024) atléta koronavírus-betegséggel bajlódott, és emiatt nem tudta, milyen formára számíthat.

„Nagyon elégedett vagyok. A héten már voltak kemény edzéseim. A Covid miatt kicsit le kellett fékeznem, de lassan újra belelendülök. Természetesen a párizsi olimpiáig még van hova fejlődni, mert az ugrásaim még nem olyan nagyok” – fogalmazott Mihambo, aki Londonban 687 centiméterrel győzött, míg június 12-én, a római kontinensviadalon a világ idei legjobbjával, 722 centivel diadalmaskodott.

A párizsi olimpián augusztus 1. és 11. között rendezik az atlétikai versenyeket. A női távolugrás selejtezője augusztus 6-án, a döntő pedig 8-án lesz a Stade de France-ban.

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
2026.09.24. 15:51

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Népsport: Innen az álomhatáron

Népsport
2026.09.10. 12:04