Párizs 2024: Nadal kihagyta a sorsolás utáni edzését

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 17:24
Nadal a keddi edzésén (Fotó: AFP)
Spanyol beszámolók szerint Rafael Nadal kihagyta a csütörtöki edzését az olimpiai tenisztorna sorsolása után. David Ferrer, a spanyol teniszválogatott kapitánya elárulta: a 38 éves klasszisnak fizikailag volt szüksége pihenésre, nincs egészségi problémája.

 

Mint ismert a csütörtöki sorsoláson Fucsovics Mártont kapta ellenfélül Nadal, aki délután egytől edzett volna Alexander Zverevvel, ám végül lemondta a tréninget. A spanyol szövetségi kapitány, David Ferrer szerint Nadal csupán azért hagyta ki az edzést, mert pihenésre volt szüksége, s a tervei szerint folytatja a készülést az olimpiára: pénteken például Carlos Alcarazzal a párosra készül majd. Kettősüket egyébként a spanyol sajtó csak Nadalcarazként emlegeti, és érdekesség egyébként, hogy Nadal és Fucsovics a párosban is összefuthat a második fordulóban. 

Visszatérve Nadal edzéskihagyásához, Ferrer állítja, a 38 éves klasszisnak nincsenek egészségi problémái, ennek ellenére a szerdai tréninget egy kötéssel a jobb combján fejezte be.

Ami pedig Zverevet illeti, ő sem maradt edzőpartner nélkül, honfitársa, Jan-Lennard Struff ugrott be a korábbi világelső helyett.

Párizs 2024
2024.07.25. 11:45

Tenisz: szenzáció, Fucsovics–Nadal az olimpia első körében

Marozsán Fábián francia riválissal találkozik egyesben, párosban holland egységgel néznek szembe.

 

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
2 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
11 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
17 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
2025.09.12. 14:50

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31
Ezek is érdekelhetik