Marcus Grönholm ezúttal is Sebastien Loeb előtt

2006.09.01. 15:52
Címkék
Marcus Grönholm finnországi diadala után Japánban is remekel és az első nap után megelőzi a kétszeres világbajnok Sébastien Loeböt. A címvédőt egyelőre nem érdekli a rekorddöntés, elmondása szerint az összetett versenyre összpontosít. A finn Mikko Hirvonen a harmadik helyen áll, így a Fordnak jó esélye lehet befogni a Kronos Citroënt.
Marcus Grönholm
Reuters
Marcus Grönholm
Marcus Grönholm
Reuters
Marcus Grönholm

A 2006-os Japán-rali Sébastien Loeb számára azzal a kérdéssel kezdődött, hogy vajon ő lesz-e a futam után minden idők legeredményesebb ralipilótája. A francia klasszis a verseny előtt úgy nyilatkozott, hogy természetesen csak ez jár az eszében, azonban most a bajnokságra szeretne koncentrálni, a huszonhetedik győzelmét ráér még megszerezni.

Marcus Grönholm a verseny előtt azt mondta, normál tempóban vág neki a futamnak, ahogy Finnországban is (ott meg is nyerte a versenyt). A finn szerint a Ford még esélyes lehet a konstruktőri világbajnoki címre.

Az első szakaszt máris Grönholm nyerte meg. Daniel Sordo csupán a tizedik lett, ő és az ír Gareth Machale nem éreztek rá a technikás japán pályákra.

A második sprintszakaszt ismét Grönholm teljesítette a leggyorsabban, majd a harmadik etapon Sébastien Loeb is felzárkózott az összetettben.

A rali leghosszabb szakasza a napi negyedik volt, összesen 35 kilométer. Itt is Grönholm volt a leggyorsabb, így a finn tovább növelte előnyét Loebbel szemben. Daniel Sordo továbbra sem volt képes felvenni a ritmust.

Ekkor már a mezőny nagy része komoly problémákkal küzdött a változó időjárás miatt. Hol sütött a nap, hol az eső zuhogott.

Petter Solberggel ezúttal korábban történt meg a már szokásosnak nevezhető malőr. A norvég az élmezőnyhöz képest csak ezen a szakaszon több mint két percet vesztett, ekkor még ő sem tudta, hogy miért. Mint később kiderült, a Subaru Impreza WRC fékjei és differenciálműve is megadták magukat.

Marcus Grönholm folytatta amit elkezdett, és ismét szakaszt nyert. Csupán a hetedik gyorson tudott közbeszólni Sébastien Loeb, ekkor ismét a francia volt a leggyorsabb. Marcus Grönholm szerencsésnek mondhatta magát, ugyanis nem sok hiányzott, hogy a szakaszon az árokba boruljon.

A további gyorsokon Grönholm, Loeb és Hirvonen rendre nagy csatákat vívtak, így a dobogó első három helyén jelenleg ők állnak.

Negyedik a Japánban először szereplő osztrák Manfred Stohl, míg pályaismerettségi hiányai ellenére Daniel Sordo az ötödik.

Petter Solberg a nyolcadik, de mindkét Subaru rengeteg veszít riválisaival szemben szakaszról-szakaszra.

Szombaton további tizenegy szakasz várja a pilótákat, azonban ezek nagy része igen rövid szuperspeciál.
Legfrissebb hírek

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
3 perce

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
34 perce

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
48 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
1 órája

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
1 órája

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik