Lelkileg jót tett a korábbi pontszerzés ifjabb Tóth Jánosnak

– Hogy tetszenek a svájci pályák?
– Mindegyiken négyszer tudtunk végiggurulni. Érdekesség, hogy itt nem azt határozzák meg, hányszor mehet az ember, hanem az időintervallumot, amelyen belül meg lehet nézni a szakaszokat – mondta ifj. Tóth. – Persze ki van ez találva, elég messze vannak egymástól a gyorsasági szakaszok, hogy egyiken se tudj négynél többször menni. A jellegüket tekintve szélesebbek, mint az olasz utak, és nincs egymás után olyan sok kanyarkombináció, mint mondjuk a San Remo-ralin. Meglepő viszont, hogy az aszfaltutakat néhol két-három kilométeres murvás részek szakítják meg.

– Izgalmasan hangzik.
– Az is, pláne, hogy van a szakaszok között negyven kilométeres is, ami még itteni viszonylatban is hosszúnak számít.

– Mit gondol az esélyekről?
– Az indulók között van jó néhány helyi menő, de ők szerintem nem előzik majd meg a top IRC-pilótákat, arról pedig, hogy magunkat hová várom, egyelőre fogalmam sincs. Annak ellenére nehéz verseny lesz, hogy nincs annyi nagy rivális, mint az augusztusi cseh viadalon. Ezúttal is a tízbe kerülést tűztem ki célul.

– A csehországi pontszerzés meghozta az étvágyát?
– Igen, és lelkileg is nagyon jót tett, hozott egy kis megnyugvást. Bevallom, előtte nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtunk eredményt felmutatni. A pontszerzésnek köszönhetően Svájcban biztosan bátrabb leszek.

– Furcsa a bátorságról beszélni egy hétszeres magyar bajnokkal.
– Az a gond, hogy eddig nem tudtam kihozni a Peugeot-ból a maximumot, még a cseh viadalon sem, amelyen pedig három IRC-pontot szereztünk. Az idén nagy változást jelentettek a BF Goodrich gumik, amelyek kanyarsebessége és féktávja sokkal kiszámíthatóbb, mint a korábban használt abroncsoké. És én nem mindig használtam ki az általuk nyújtott lehetőséget. Ezen csak az segít, ha az ember sokat megy az autójával, ezért a svájci viadal elé is beiktattunk egy tesztet. A verseny után meglátjuk, mennyit segített.