Rali: Ifj. Tóth János az idén is indulna az IRC-ralin

2009.02.06. 17:20
Címkék
Ifj. Tóth János az idén is szeretne indulni az Intercontinental Rally Challenge (IRC)-sorozatban, a hétszeres abszolút magyar bajnok pilóta azonban egyelőre támogatókat keres.
„Remek lenne, ha ebben az esztendőben is rajthoz állhatnék az IRC-versenyeken, egyelőre azonban még nem mondhatok teljesen biztosat, mert még támogatókat keresünk – mondta az MTI-nek pénteken ifj. Tóth. – Remélem, február végén már sokkal okosabb leszek.” A ralisport magyarországi történetének egyik legsikeresebb versenyzője tavaly kiváló eredményeket ért el a világbajnokság mögött második legrangosabbnak számító raliszáriában: a csehországi viadalon az előkelő hatodik, a svájci száguldáson pedig a nyolcadik helyet szerezte meg a Peugeot 207 S2000 volánja mögött. „Mi is azt szeretnénk, ha ifj. Tóth részt venne az IRC-sorozatban, és azon dolgozunk, hogy minél több futamon induljon” – fogalmazott Bálint Zsófia, a Peugeot Magyarország PR-igazgatója. A január 21–24. között rendezett Monte-Carlo-ralival már megkezdődtek az idei küzdelmek, a hercegségben a francia Sébastien Ogier nyert egy Peugeot 207 S2000-es géppel. Ebben az évben 12 futamos lesz az IRC-bajnokság, az utolsó viadalt november 19. és 21. között Skóciában rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott édesanyjától

Foci vb 2026
5 perce

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
21 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
21 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
27 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
35 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
43 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
44 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik