Tereprali: az ob-n elindul az első magyar katonai csapat

MTI MTIMTI MTI
2009.04.08. 01:48
Címkék
A Magyar Honvédség első terepralis csapata elindul az országos bajnokság hétvégi, Derecskén sorra kerülő idénynyitó futamán, a Bomba Energy Drink Kupán - hangzott el a Honvédelmi Minisztérium keddi, csobánkai sajtótájékoztatóján.
A Palik Racing Team segítségével létrehozott és felkészített Honvéd Dream Team Gepárdok egy olyan, a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses katonákból álló csapat, amelyet a minisztérium a honvédség színeiben indít el hazai és nemzetközi versenyeken s akár a Dakar-ralin is. A sajtótájékoztatón bemutatták a 2009 márciusának végén kiválasztott versenyzőpárost, Bálint Zoltán pilótát és Honfi Barnabás navigátort, a négyfős technikai személyzetet, valamint a hivatalos Nissan Navarra T1 típusú versenyautót is. „Sikeres három hónapot hagytunk magunk mögött – mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter. – A Honvéd Dream Team a Budapest Honvéd Sportegyesület új tereprali-szakosztályának keretein belül versenyez, a navigálási és vezetéstechnikai ismeretek pedig a későbbiekben felhasználhatóak lesznek a honvédség missziós szerepvállalásai során." „Programunk célja kettős – nyilatkozta Palik László címvédő magyar terepralibajnok. – Egyfelől szeretnénk támogatni a honvédség toborzóprogramját, másfelől számításaink szerint évente hat olyan katonát tudunk visszaadni a Magyar Honvédségnek, aki a terepraliban elsajátított ismereteit kamatoztatni tudja honvédelmi kötelezettségei ellátásában is."
Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
9 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
24 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája