Rali ob: újabb fordulat az Eger-rali ügyében - mégsem lesz verseny

2012.03.20. 12:57
Címkék
Hosszas huzavona után úgy néz ki, mégsem rendezik meg a rali országos bajnokság egri nyitó versenyét. A szervezők már március 6-án közölték, hogy szponzor hiánya miatt nem lesz futam március 30. és április 1. között Heves megyében, mire a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség azonnal jelezte, szeretné megmenteni a viadalt, és sikerült is ehhez támogatókat találnia. Ám az MNASZ legfrissebb közleménye szerint a a verseny rendezési jogát elnyerő cég családi okokra hivatkozva visszalépett.

Az MNASZ szakági bizottsága azonban még most sem tett le róla, hogy későbbi időpontban megrendezzék az Eger-ralit.

„Hétfő este a Gáz 2000 Kft. képviselője családi okokra hivatkozva visszavonta rendezési szándékát" – mondta Botka Endre, az MNASZ ralibizottságának megbízott vezetője.

z MNASZ múlt kedden, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az előkészítés 90 százalékos, és biztosan lesz verseny Egerben. Botka akkor azt mondta, 60 ezer nézőt és 160-180 indulót várnak az idénynyitó futamra, amelyet a hevesi megyeszékhely önkormányzata 1.8 millió forinttal támogat.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája