Brazília: Aki eljön az olimpiára, annak veszélyben az élete – Rivaldo

2016.05.10. 14:00
A brazil labdarúgó-válogatottal világbajnoki címet nyerő Rivaldo mindenkit óva int attól, hogy jelen legyen a riói olimpián.

Három hónap van hátra a nyári olimpia kezdetéig, azonban aggodalomra adhat okot, hogy a játékoknak otthont adó Rio de Janeiro helyzete politikailag és gazdaságilag sem mondható stabilnak.

A brazil város több mint 480 ezer látogatóra számít a nyár folyamán, a bűnözési ráta azonban továbbra is magas, így igencsak aggasztó a helyzet, amit csak tovább súlyosbítanak a közelmúltban történt események.

A hétvégén például a 17 esztendős Ana Beatriz Pereira Fradét gyilkolták meg Rióban. A fiatal lányt szombat reggel lőtték le a nemzetközi repülőteret és a legtöbb olimpiai helyszínt összekötő főúton.

Rivaldo, a Barcelona, a Milan és még számos klub, illetve a brazil válogatott korábbi játékosa hivatalos Instagram-oldalán emlékezett meg az elhunytról, és figyelmeztette az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében messziről kerüljék el a nyári olimpia helyszínét.

„Ma reggel Rióban egy 17 esztendős lányt gyilkoltak meg banditák. Az ehhez hasonló tragédiák túlságosan gyakoriak nálunk. Azt tanácsolom a Brazíliába utazást tervezőknek, hogy maradjanak otthon. Az életüket veszélyeztetnék azzal, hogy idejönnek. A kórházak nem tudnak megfelelő ellátást nyújtani, és a politikai helyzet is kaotikus. Kizárólag Isten tudja megváltoztatni a helyzetet” – írta Rivaldo.

A hatmillió lakost számláló Rio de Janeiróban tavaly 1202 gyilkosságot regisztráltak, ez a szám azonban a beáramló külföldiek miatt valószínűleg nő az idén. A hivatalos szervek igyekeznek minden olyan előkészületet megtenni, ami növeli a Rióba látogatók biztonságát, kérdés, hogy ez mennyire lesz hatásos.

Legfrissebb hírek

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
20 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53