Íjász Eb: Banda Árpád elérte az olimpiai szintet

Vágólapra másolva!
2016.05.24. 19:51
Banda Árpád meglőtte az olimpiai szintet az íjászok Nottinghamben zajló ötkarikás kvalifikációs Európa-bajnokságán.

A magyar versenyző a viadal honlapja szerint 647 kört lőve teljesítette a 630 körös olimpiai szintet a keddi selejtezőben. Így a szerdán folytatódó Eb-versenybe 25., míg a csütörtökön rajtoló kvalifikációs viadalra 17. helyen jutott be. Utóbbiban erőnyerőként csak a második, 32 közé jutásért megrendezendő fordulóban kapcsolódik be a küzdelembe, míg előbbiben már az első körben a görög Alekszandrosz Karageorgiúval mérkőzik.

A szintén a kvótáért versenyző Gajdos Csaba 613 körrel nem érte el az olimpiai szintet. A szerdai versenyen az első fordulóban a svájci Florian Faberrel, míg a kvótáért csütörtökön a brit Kieran Slaterrel lő majd.

Az Eb-n nemenként három riói kvóta talál gazdára. Kvótát legjobb esetben is csak az egyik magyar íjász szerezhet, amennyiben ugyanis egy ország csak egyéniben érdekelt az ötkarikás játékokon, úgy csupán egy versenyzőt indíthat Rióban.

Legutóbb az 1996-os atlantai ötkarikás játékokon vett részt magyar íjász.

A csigás versenyben – amely nem olimpiai szám – Orosz Viktor 683 körrel 17. helyen végzett a rangsorolóban a 69 versenyző közül, így versenyben maradt. A folytatásban Orosz erőnyerő lesz, azaz a második körben csatlakozik majd be a versenybe. A márciusi, Ankarában rendezett junior teremíjász vb-n győztes versenyző célja a világjátékokra jutás, ehhez gyûjthet ranglistapontokat a kontinenstornán.

 

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
10 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
13 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik