Rio 2016: a TEK szakembere is ott lesz az olimpián

MTI MTIMTI MTI
2016.05.11. 13:41
A magyar küldöttség biztonsága érdekében a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakembere is jelen lesz Rio de Janeiróban, az olimpiai játékok alatt – jelentette be Hajdu János, a TEK főigazgatója a „Mi vár ránk Rióban?” elnevezésű szerdai konferencián, amelyen a kiutazásban érintett sportolók, edzők és sportvezetők közül is többen részt vettek.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) közös rendezvényén elhangzott, hogy a játékok idején működő rendőrségi együttműködési központban jelen lesz minden résztvevő ország biztonsági szervének képviselője, így Magyarországé is.

Ennek célja, hogy veszélyhelyzet esetén gyors legyen az információcsere és minél hamarabb meg lehessen tenni a szükséges intézkedéseket.

„Mindig, mindenhol nem lehetünk jelen, nem akadályozhatunk meg minden cselekményt, de mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük a bajt, vagy ha mégis belekerülünk, akkor az ne tartson sokáig” – hangsúlyozta Hajdu János, aki arra kérte a magyar delegáció tagjait, hogy emellett azért bízzanak a brazil biztonsági szervekben is.

Ródler Norbert rendőr alezredes, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főosztályvezetője előadásában hangsúlyozta, bár Brazília viszonylag biztonságos országnak számít Dél-Amerikában, azért nem zárható ki, hogy az Iszlám Állam az internet segítségével felvegye a kapcsolatot az ott élő, radikalizálható muszlimokkal.

A veszélyhelyzetek elkerülésével kapcsolatban elmondta, hogy mindig működő megoldás nincs, de fontosnak nevezte a megelőzést és a biztonságtudatos gondolkodást. Azt javasolta, hogy a magyar delegáció tagjai kerüljék el a turistáknak nem ajánlott területeket, mindig legyen náluk legalább 50 real arra az esetre, ha megtámadnák őket, mert Brazíliában ezeknek az akcióknak a célja a pénzszerzés, nem pedig a sérülésokozás.

Szlávik János, a Szent István és Szent László kórház főorvosa a zikalázról osztott meg információkat a hallgatósággal. „A fertőzések száma folyamatosan csökken, augusztusra csak elvétve fordulnak majd elő ilyen esetek, de miután a térségben nemcsak zikaláz, hanem más, a szúnyogok által terjesztett betegség, Dengue-láz, Chikungunya-láz és sárgaláz is előfordulhat, a szúnyogok elleni védekezés mindenképpen ajánlott” – mondta a főorvos, aki szerint bár a zikaláz alapjában véve egy jóindulatú, magától gyógyuló vírusfertőzés, bizonyos esetekben gondot jelenthet. Hozzátette: a terhesség első harmadában okozhat nagyon súlyos károsodásokat.

Szlávik János még arra hívta fel a figyelmet, hogy a zikavírus szexuális úton is terjedhet, valamint a gyógyulás után még hat hónapig jelen lehet a szervezetben. A főorvos szerint az olimpia utáni kirándulások rejtenek még veszélyt, például az Amazonashoz, mert ott melegebb az éghajlat.

Fábián László, a MOB sportigazgatója arról beszélt, hogy a riói olimpián 250-280 lesz a magyar delegáció teljes létszáma, ebből várhatóan 141 sportoló lesz. A csapat a lengyelekkel egy épületben lakik majd, a kétszemélyes szobák viszonylag kicsik, 9-13 négyzetméteresek. Július 30-án utazik ki a küldöttség nagy része, 150 ember, az aranygép pedig augusztus 23-án indul vissza.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09