Rio 2016: a WHO szerint nem indokolt az olimpia elhalasztása

MTI MTIMTI MTI
2016.05.28. 17:00
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos álláspontja szerint „közegészségügyi szempontból nem indokolt” sem áthelyezni máshová, sem törölni az augusztus 5. és 21. közötti Rio de Janeiró-i olimpiát a Zika-járvány brazíliai terjedése miatt.

A genfi központú WHO szombati állásfoglalása válasz arra a nyílt levélre, amelyben csaknem harminc ország másfél száz tudósa azt kérte, halasszák el vagy más városban rendezzék meg az olimpiát. A szakemberek – akik nem tudományos intézményük, hanem saját nevükben írták alá a kiáltványt – úgy ítélik meg, hogy az augusztusi riói rendezéssel felesleges veszélynek teszik ki azt a mintegy félmillió sportolót, turistát és szurkolót, aki az olimpia alkalmából a brazil városba látogat, majd – ha megfertőződik – hazatérve saját környezetében terjeszti tovább a vírust.

A szúnyogok által terjesztett – de szexuális úton is továbbadható – Zika-vírus elsősorban a terhes nőkre nézve jelent kockázatot, mert egyes esetekben kóros kisfejűséget okozhat a magzatnál, de más károsodást is kiválthat, például a felnőtteknél neurológiai bajokkal járhat.

Ezt felismerve a WHO február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Jelenleg Brazília a leginkább érintett ország, ott másfél millióra teszik a fertőzések számát. A megbetegedés fejfájással, lázzal, piros vagy fehér bőrkiütéssel, ritkábban izom- és ízületi fájdalommal járhat együtt.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09