Rio 2016: „Elképzelhetetlen az olimpia elhalasztása”

MTI MTIMTI MTI
2016.05.29. 10:20
Szabados Gábor sportközgazdász szerint elképzelhetetlen, hogy a nyári olimpiai játékokat ne Rio de Janeiróban és ne az eredetileg tervezett időpontban tartsák meg a Zika-vírus miatt.

A szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta: az olimpia mára olyan komplex gazdasági projektté nőtte ki magát, amelyet nem lehet rövid idő alatt átszervezni.

Kiemelte, a Zika-vírus súlyos problémát jelent, ugyanakkor a legutóbbi olimpiának helyszínt adó Londonon kívül szinte minden korábbi esetben felmerültek olyan nehézségek, amelyek megkérdőjelezték a játékok rendezőjének alkalmasságát.

A napokban csaknem harminc ország százötven tudósa azt kérte: halasszák el, vagy más városban rendezzék az olimpiát. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy az augusztusi riói rendezéssel felesleges veszélynek teszik ki azt a mintegy félmillió sportolót, turistát és szurkolót, aki az olimpia alkalmából a brazil városba látogat, és ha megfertőződik, hazatérve saját környezetében terjeszti tovább a vírust.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) erre reagálva azt közölte, „közegészségügyi szempontból nem indokolt" sem áthelyezni máshová, sem törölni az augusztus 5-21. közötti Rio de Janeiró-i olimpiát a
Zika-járvány brazíliai terjedése miatt.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35