Rio 2016: megérkezett Brazíliába az olimpiai láng

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.03. 16:34
Kedden az olimpiai láng megkezdte három hónapos brazíliai útját.

A játékok szimbóluma a tervezettnél néhány órával korábban érkezett repülőgéppel Genfből Rióba, ahol Dilma Rousseff államelnök indította el a fáklyaváltót.

Rousseff hangsúlyozta, a nehéz politikai helyzet ellenére „Brazília készen áll arra, hogy megrendezze minden idők legjobb olimpiáját”.

Az első futó Fabiana Claudino röplabdázó, a 2008-as és a 2012-es olimpián aranyérmes brazil női válogatott csapatkapitánya volt, tőle Artur Ávila Cordeiro de Melo brazil matematikus vette át a lángot.

Minden futó körülbelül kétszáz métert viszi a fáklyát, amely az augusztus 5-i megnyitóünnepségre érkezik meg a Maracana Stadionba. A szervezők közlése szerint 329 várost érint a láng útja, és 12 ezren futnak vele. Köztük lesz egy 12 éves szíriai menekült is.

Jose Vicente da Silva ezredes, a közbiztonság egykori felelős vezetője egy korábbi interjúban elmondta: számítanak rá, hogy a váltófutás a tüntetők célpontjává válik, ezért a láng útját kamerával kísérik végig.

A váltófutás ünnepélyes elindítása lehetett Rousseff egyik utolsó nyilvános szereplése államfőként, a jövő héten ugyanis a brazil szenátus várhatóan fél évre felfüggeszti, amíg a felsőház döntést hoz arról, hogy véglegesen eltávolítják-e hivatalából.

A 2011 óta hatalmon lévő Dilma Rousseff visszahívását a költségvetési törvények megsértésének, ezen belül is a költségvetési mérleg kozmetikázásának gyanúja miatt kezdeményezték. Az ellenzék emellett azzal vádolja az államfőt, hogy a 2010-es és 2014-es választási kampányát vesztegetésekből finanszírozták. Politikai ellenfelei a Petrobras állami olajipari óriáscég körül kirobbant és hónapok óta súlyos belpolitikai válságot okozó korrupciós botránnyal is összefüggésbe hozzák az elnököt, de Rousseff hivatalosan nem gyanúsítottja az ügynek.

A vizsgálat idején az államfőt Michel Temer alelnök helyettesítené, így várhatóan ő nyitja meg az olimpiát.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
7 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.13. 23:29

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46
Ezek is érdekelhetik