Rio 2016: Péni István fájlalja, hogy nem rendeztek válogatót

MTI MTIMTI MTI
2016.05.09. 19:59
A sportlövő Péni István fájlalja, hogy nem rendeztek válogatót, ezért három helyett csak két versenyszámban indulhat a riói olimpián.


A 19 éves ifjúsági olimpiai bajnok az augusztusi ötkarikás játékokon összetettben és légpuskában versenyezhet, a kisöbű szabadpuskások fekvő számában viszont a magyarok között nem ő indul. Péni hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta: még mindig fájlalja a magyar szövetség döntését, amelyet nem tart teljesen jogosnak, ugyanis a világranglistán Sidi Pétert és Szabián Norbertet is fölényesen megelőzi, mégis ők indulnak Rióban.
A 19 éves ifjúsági olimpiai bajnok az augusztusi ötkarikás játékokon összetettben és légpuskában versenyezhet, a kisöbű szabadpuskások fekvő számában viszont a magyarok között nem ő indul. Péni hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta: még mindig fájlalja a magyar szövetség döntését, amelyet nem tart teljesen jogosnak, ugyanis a világranglistán Sidi Pétert és Szabián Norbertet is fölényesen megelőzi, mégis ők indulnak Rióban.

„Nem tudok mit tenni, most már elfogadom, hogy így alakult. Abból a szempontból talán jó, hogy rá tudok pihenni az összetettre, de az a variáció, hogy három számban indulok, minden tekintetben jobb lett volna” – közölte Péni, aki hozzátette, válogatóverseny kiírását javasolták, de a vezetőség nem támogatta kérésüket.

Péni elárulta: a közelmúltban többen is említették neki, hogy az olimpiai aranyérem titkos esélyeseként tartják számon, ő pedig bízik benne, hogy van rá esélye.

„A döntő összejöhet, ott pedig már csak a szerencsén múlik az éremszerzés. Az elmúlt hónapokban nagyon jól megy a versenyzés, légpuskában a mezőny elejéhez tartozom” – mondta az UTE sportolója, aki emlékeztetett arra, hogy tavaly egyetlen világkupaversenyen sem sikerült döntőbe kerülnie, meglátása szerint azért, mert nem volt elég tapasztalt és nem bírta el a terhet.

Péni két hét múlva egy újabb felnőtt vk-versenyen indul, majd a junior Európa-bajnokságon áll rajthoz. Úgy vélte, nagy valószínűséggel döntőbe jut majd, ami jól jön neki, mert gyakorolhatja a döntős szituációt”.

Az olimpiai felkészülés részeként a fiatal sportlövő norvégiai edzőtáborozáson is részt vesz. Rio de Janeiróba három magyar férfi puskás jutott ki, Péni mellett a világ- és Európa-bajnok Sidi Péter, valamint Szabián Norber.

 

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:24

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12