Rio 2016: Durant és társai, íme, az amerikai keret

2016.06.27. 19:36
Kihirdették a címvédő Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottjának olimpiai keretét hétfőn.

Az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpiára címvédőként utazó amerikai csapatnak Stephen Curry, Russell Westbrook, LeBron James, James Harden, Chris Paul, Anthony Davis, Blake Griffin, John Wall, Kawhi Leonard és LaMarcus Aldridge sem lesz tagja, mert a közelmúltban lemondták a szereplést.

Az utóbbi hónapokban több sportág képviselője is a brazíliai Zika-járvány miatt mondta vissza riói indulását, az amerikai kosárlabdázók közül azonban senki sem hivatkozott a szúnyogok által terjesztett vírusra.

Jerry Colangelo, az amerikai szövetség elnöke elmondta: fel voltak készülve rá, hogy többen is távol maradnak, éppen ezért állítottak össze 31 tagú bő keretet az év elején. Hozzátette: Mike Krzyzewski vezetőedző együttese ebben az összetételben is esélyes a címvédésre, két legkomolyabb riválisa pedig várhatóan Spanyolország és Litvánia lesz.

A 12 tagú olimpiai keret tagjai július 18-ától Las Vegasban edzőtáboroznak, és öt felkészülési mérkőzést játszanak.

Az Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottjának olimpiai kerete
Kevin Durant (Oklahoma City Thunder), Kyrie Irving (Cleveland Cavaliers), Carmelo Anthony (New York Knicks), Jimmy Butler (Chicago Bulls), DeMarcus Cousins (Sacramento Kings), Paul George (Indiana Pacers), DeAndre Jordan (Los Angeles Clippers), DeMar DeRozan (Toronto Raptors), Kyle Lowry (Toronto Raptors), Harrison Barnes (Golden State Warriors), Draymond Green (Golden State Warriors), Klay Thompson (Golden State Warriors)

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09