Rio 2016: három-öt úszóéremre számít a szövetségi kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 11:27
Dr. Hargitay András szerint egy ember csak úgy élhet teljes életet, ha odafigyel arra, hogy rendszeresen mozogjon, sportoljon. A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya nagykövetként segíti a III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét, amelyet szeptemberben rendeznek meg Tatán. Az úszók kapitánya a várható olimpiai szereplésről is beszélt az állatorvos-agrár sportnap hivatalos honlapjának adott interjújában.

A sportvezető, aki korábbi többszörös világ- és Európa-bajnok úszó, nem áll távol ettől a területtől, hiszen a versenyzői karrierje után állatorvos lett. „A sport nemcsak az óvodában, iskolában, az egyetemen fontos, hanem a munkahelyeken is. Ezért tartom jó kezdeményezésnek az állatorvos-agrár sportnapot. Számos munkahelyi sportos pozitív példát lehetne mondani, gondoljunk csak azokra a csapatokra, csoportokra, amelyek munkahelyeken jönnek össze, és közös sportolással kapcsolódnak ki. Valahol ehhez hasonló funkciót tölt be az állatorvos-agrár sportnap is” – mondja a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. „A sport nemcsak az óvodában, iskolában, az egyetemen fontos, hanem a munkahelyeken is. Ezért tartom jó kezdeményezésnek az állatorvos-agrár sportnapot. Számos munkahelyi sportos pozitív példát lehetne mondani, gondoljunk csak azokra a csapatokra, csoportokra, amelyek munkahelyeken jönnek össze, és közös sportolással kapcsolódnak ki. Valahol ehhez hasonló funkciót tölt be az állatorvos-agrár sportnap is” – mondja a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.

Hargitay András kiemelte, bízik abban, hogy az állatorvos-agrár sportnap egyre népszerűbb lesz, és idén, szeptember 24-én minél többen részt vesznek a tatai rendezvényen. A szövetségi kapitány tavaly is rajthoz állt az edzőközpontban, fogathajtásban versenyzett.

Hargitay András a várható olimpiai szereplésről is beszélt a III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége Sajtócsapatának. „Az úszósport szerencsére jó helyzetben van, néhány éremre lehet számítani Rióban. Konkrétabban, én három-öt éremre gondolok, amit az úszóink megszerezhetnek az előttünk álló olimpián, de ne feledjük, hogy meglepetések mindig lehetnek, hiszen a játékokra mindenki kettőzött erővel készül. Egyet azt hiszem ígérhetek: mindenki tisztességesen helyt fog állni” – összegzett Hargitay András.

Az Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét először 2014-ben rendezték meg hagyományteremtő szándékkal. Az eseményen állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok vesznek részt.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik