Fellobbant a láng, megkezdődött az olimpia

Vágólapra másolva!
2016.08.06. 04:56
null
Megérkeztek a felfedezők (Fotó: Szabó Miklós)
Magyar idő szerint szombat hajnalban hivatalosan is megkezdődött a Rio de Janeiró-i nyári olimpia. Az ünnepélyes megnyitón felvonultak a magyar sportolók is, és a többiekhez hasonlóan jelképesen elvetették egy fának a magvát. A Maracanában gyújtották meg az olimpiai lángot, amely a játékok végéig, augusztus 21-ig lobog.


Közvetlenül a megnyitó előtt könnygázt és hanggránátokat vetett be a brazil rohamrendőrség egy kisebb demonstráció feloszlatására az ünnepségnek otthont adó Maracana Stadion közelében, bent, a legendás létesítményben azonban a terveknek megfelelően megkezdődött a program.
Látványos elemekben nem volt hiány, az élet kialakulásától a brazil metropolisok felépülésén át az ország tradicionális zene- és tánckultúrájáig sok mindent feldolgoztak a megnyitó rendezői és ötletgazdái.

Ezt követően a sportolók felvonulása is időben vette kezdetét, a tradíciónak megfelelően a görögök mentek körbe elsőként. Majd követték őket a többi ország indulói, mindannyian egy háromkerekű biciklit tekerő hölgy vagy férfi mögött. A természetvédelem jegyében a rendezők mindegyik sportolónak adtak egy magot, ezeket aztán majd elültetik a Sportolók erdőjében, és 11 ezer fa nő ki belőlük.

A magyar sportolók vonulása (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar sportolók vonulása (Fotó: Szabó Miklós)

A sportolók kicsit lassabban vonultak az itinerben jelöltnél, így a magyar csapat már nagyjából tízperces csúszással jelent meg a színen. A zászlóvivő Szilágyi Áron mögött a hölgyek sétáltak mosolyogva, fehér alapon piros és kevés zöld vízszintes csíkkal a ruhájukon, majd a férfiak, sötétkék öltönyben, fehér ingben. A 160 fős küldöttségnek mintegy negyede vett részt a felvonuláson, többen a szombati versenyükre pihentek már a faluban, és sokan még meg sem érkeztek Rióba.

A mieink bevonulásáról itt nézhet meg képeket, videókat.

Utolsóként a házigazda brazilok érkeztek, az öttusázó Yane Marques vezetésével.

EGY PAP MIATT NEM LETT OLIMPIAI BAJNOK
Vanderlei Cordeiro a 2004-es athéni olimpián bronzérmet szerzett maratoni futásban, de könnyen megnyerhette volna a versenyt. 35 kilométer után ugyanis mintegy félperces előnnyel vezetett, amikor egy őrült ír pap beugrott és lefogta őt jó néhány másodpercig. Az esetet itt nézheti meg videón.

További kötelező elemek következtek (Carlos Nuzman, az olimpia szervezőbizottságának elnöke, valamint Thomas Bach NOB-elnök is beszédet mondott, ahogy Kipchoge Keino, korábbi kenyai futó is, akit elsőként díjaztak az Olimpiai Babérral, Michel Temer, Brazília ideiglenes államfője hivatalosan megnyitotta a riói olimpiát, felvonták a brazil és az olimpiai lobogót, majd elmondták az olimpiai esküt), magyar idő szerint nem sokkal hajnali öt óra előtt pedig Vanderlei Cordeiro, olimpiai bronzérmes korábbi maratoni futó meggyújtotta az olimpiai lángot.

AZ EDDIGI LÁNGGYÚJTÓK
1936, Berlin: Fritz Schilgen (atléta)
1948, London: John Mark (atléta)
1952, Helsinki: Paavo Nurmi (atléta)
1956, Stockholm: Hans Wikne (lovas)
Melbourne: Ronald Clarke (atléta)
1960, Róma: Giancarlo Peris (atléta)
1964, Tokió: Josinori Szakai (atléta)
1968, Mexikóváros: Norma Sotela (atléta)
1972, München: Günter Zahn (atléta)
1976, Montreal: Sandra Henderson (tornász)
Stéphane Préfontaine (atléta)
1980, Moszkva: Szergej Bjelov (kosárlabdázó)
1984, Los Angeles: Rafer Johnson (atléta)
1988, Szöul: Lim Csin Ae (atléta)
1992, Barcelona: Antonio Rebollo (íjász)
1996, Atlanta: Muhammad Ali (ökölvívó)
2000, Sydney: Cathy Freeman (atléta)
2004, Athén: Nikolaosz Kaklamanakisz (vitorlázó)
2008, Peking: Li Ning (tornász)
2012, London: Callum Airlie, Jordan Duckitt, Desiree Henry, Katie Kirk, Cameron MacRitchie, Aidan Reynolds és Adelle Tracey (hét fiatal brit sportoló)
2016, Rio de Janeiro: Vanderlei Cordeiro de Lima (atléta)
Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
11 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
14 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik