– Két sajtburgert kérek! – Mit? – Sajtbureszt. – Ja, oké!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.12. 18:44
null
A Google Trends adatai alapján nyerésre áll a sajtburesz
Kenderesi Tamás óriási népszerűségre tett szert, miután olimpiai bronzérmet szerzett 200 pillangón Michael Phelpsék mögött, illetve a „sajtburesz” iránti vágyáról nyilatkozott. A gyorsétteremláncok meg is lovagolták a témát, és úgy tűnik, érdemes lenne a menüjükön is változtatni.

A Google egyik eszköze, a Trends segítségével bárki utánanézhet, mely keresőszavakat használják az emberek, és a kulcsszavak keresettségét össze is tudjuk hasonlítani egymással.

Augusztus 10-ig a sajtburesz szóra találatot sem adott a Google Trends, olyan kevesen ütötték be a keresőjükbe, ám szerda óta Kenderesi Tamás kedvenc (?) szava átvette a vezetést a hagyományos sajtburgerrel szemben.

Míg mostanáig az éhes internetezők a sajtburgerre és a sajtburgermenüre kerestek a legtöbbször, szerda óta sokkal népszerűbb a szlenges kifejezés.

Az étteremláncoknak pedig kiváló alkalmat biztosít, hogy keresőoptimalizálási célból felvegyék a sajtburesz szót is a menüjükre, legalábbis internetes oldalukon, hogy minél több ember megtalálja őket a neten.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
5 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
22 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik