Rio 2016: Aki nem hajlandó arra, hogy megtörjék, magányos marad – Kővágó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.13. 19:29
null
Kővágó Zoltán úgy érzi, első dobásával kicsit ellőtte a puskaport (Fotó: Szabó Miklós)
Kővágó Zoltán a hetedik helyen végzett a férfi diszkoszvetés döntőjében az olimpián – 64.50-es dobással kezdett, első kísérlete azonban végig a legjobbja is maradt. Ahogy mondja, kicsit ellőtte a puskaport.

– Rangidősként hogy élte meg a döntőt?
– Nagyjából a tervek szerint alakult. Elsőre szerettem volna egy kilencvenöt százalékos dobással kezdeni, utána kihozni, ami bennem van. A második szép dobás volt, jól sikerült a formát időzíteni, régen dobtam már ilyen nagy sebességgel, de nem tudtam megfogni, és pár centivel kiléptem.

– Ezt követően viszont már nem sikerült javítania.
– Kicsit elment a puskapor a legjobb dobásomnál, utána már kockáztatni kellett, elvégre ez nem technikai edzés, ez egy olimpiai döntő. Brutálisan erős volt a mezőny, úgy, hogy délelőtt, új diszkoszokkal, kevesebb, mint huszonnégy órával a selejtező után kellett dobnunk. A németeknek sikerült egyedül egy régi diszkoszt becsempészni, a többi vadonatúj volt. Ezek mind-mind hátráltató tényezők, talán még méterek maradtak bennünk.

– Reális a helyezés?
– Szerintem igen. Egy pici talán még maradt bennem, de ennyire erős mezőnyben, szélcsendben, egy délelőtti olimpiai döntőben reális. Az idei legjobbammal dobogós lehettem volna, de ezzel nem szabad számolni, egy szabadtéri sportágban nagyon sok a bizonytalansági tényező. Akkor nem volt előtte huszonnégy órával selejtező, nem délelőtt volt, jó ellenszél fújt, ráadásul a saját diszkoszommal dobtam. Ahol ilyen kis különbségek vannak, ez nagyon sokat számít. Kilenc tizedmásodperc egy dobás. Ilyenkor a legkisebb hiba is végzetes. Mindenki tudja, ebben a mezőnyben kinek hol van a helye. Ezek a srácok semmivel sem tehetségesebbek, vagy semmivel sem edzettek többet, mint én.

– Lehet mondani, hogy magányos harcosként küzdött?
– Igen. Aki nem hajlandó arra, hogy megtörjék, az magányos marad.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35