Rio 2016: az első magyar evezős bejutott a negyeddöntőbe

2016.08.06. 13:53
null
Pétervári-Molnár Bendegúz (Fotó: mob.hu)
Pétervári-Molnár Bendegúz a második helyen végzett előfutamában az egypárevezősök között, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, azaz a legjobb 24 közé.

A magyar sportoló 7:12.86 perc alatt teljesítette a 2000 méteres távot, ami a tizedik legjobb eredménynek felel meg. A leggyorsabbnak a szám címvédője, a magyar sportoló előfutamát megnyerő új-zélandi Mahe Drysdale (7:04.45) bizonyult.

A Budapest Evezős Egyesület 23 éves, ötkarikás újonc versenyzője remekül lapátolt első pályáján. Csak a többszörös világbajnok Drysdale tudta megelőzni, venezuelai, uruguayi, perui és iraki riválisát azonban maga mögé utasította, így bőven befért az első három közé, azaz a vasárnapi reményfutamban nem kell szerepelnie, hanem egyből továbblépett.

Összesen 32 versenyző indul ebben a számban, ebből 18 jut egyenes ágon a kedden 13.30 órakor kezdődő negyeddöntőbe, hat pedig a vigaszágról kerül oda.

A másik magyar evezős egység, a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes magyar idő szerint 15.50 órakor kezdi meg szereplését a Rodrigo de Freitas Lagúnában.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
17 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53