Rio 2016: az olasz kerékpárosok váltják az oroszokat

2016.08.06. 03:46
Az olasz férfi pályakerékpáros csapat váltja a doppingvétség miatt kizárt oroszokat a riói olimpián – döntött a sportági nemzetközi szövetség (UCI).

Kirill Szvesnyikov, Dmitrij Szokolov és Dmitrij Sztrahov hiába fordult a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), nem fogadták el fellebbezésüket. Egyedül Szergej Silov kapta vissza az indulási engedélyét, és már szombaton rajthoz áll az országútiak mezőnyversenyében és később pályán is.

A többiektől a július 18-án nyilvánosságra hozott, és Richard McLarenhez, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójához köthető jelentés miatt vették el a riói szereplés lehetőségét.

McLaren a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentést, amely államilag irányított doppingolással vádolta Oroszországot. Ennek nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban július 24-én úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

Az UCI – egyeztetve a NOB-bal – az olasz csapatnak adott engedélyt az orosz helyett. Filippo Ganna, Liam Bertazzo, Simone Consonni és Francesco Lamon hamarosan Rióba repül. Elia Viviani már a helyszínen tartózkodik.

Az olasz pályakerékpárosok csapata csütörtökön mutatkozik be az olimpián.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53