Rio 2016: két helyet csúsztunk csak vissza Londonhoz képest – éremtábla

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 22:40
Véget ért a Rio de Janeiró-i nyári olimpia, véglegesnek tekinthető az éremtáblázat. A mieink 15 éremmel, köztük 8 arannyal a 12. helyen végeztek. Az élen ezúttal is az Egyesült Államok zárt, mögötte viszont változott a második és a harmadik sorrendje.

 

Az Egyesült Államokat ezúttal sem lehetett letaszítani a csúcsról – az 1992-es olimpia óta ez csak Kínának sikerült, 2008-ban, Pekingben, 51 arannyal –, hiszen 46 arannyal, 37 ezüsttel és 38 bronzzal fölényes nyerte meg az éremtáblázatot.

Az amerikaiak mögött Nagy-Britannia futott be, ami azonban még nagyobb meglepetés, hogy a britek túlszárnyalták a négy évvel ezelőtti londoni teljesítményüket. 2012-ben 65 érmet (29, 17, 19) szereztek, ezúttal pedig 67-nél (27, 23, 17) állt meg a mutatójuk, ezzel – az 1908-os londoni szereplés mögött – a második legjobb teljesítményüket nyújtották a brit sportolók.

Szembetűnő Kína visszaesése: a hazai rendezésű 2008-as olimpián összesen 100 éremmel (51 arany, 21 ezüst, 28 bronz) az éremtábla első helyén végzett, négy évvel később, Londonban az Egyesült Államok visszaelőzte, ám 88 éremmel (38, 27, 23 leosztásban) biztosan megszerezte a második helyet. Rióban azonban újabb visszaesés következett, mert ezúttal 70 érmet gyűjtöttek (26, 18, 26), és ezzel a dobogó harmadik helyére szorultak az amerikaiak és a britek mögött.

Oroszország – a doppingbotrány és atlétáinak kizárása ellenére – megtartotta a londoni negyedik helyét az éremtáblán, igaz, érmei számában elmaradt a négy évvel ezelőttitől (56 a 77-tel szemben).

A legjobb tízbe még befért Németország, Japán, Franciaország, Dél-Korea, Olaszország és Ausztrália.

A mieink ezúttal kiszorultak a top tízből, ám az összesen megszerzett 15 érem (8, 3, 4) csak hárommal kevesebb a londoni termésnél (8, 4, 6), amely akkor tizedik helyet ért. A tizenkettedikként végző magyar küldöttség megelőzte a házigazda Brazíliát és Spanyolországot, valamint a két futónemzetet, a kenyait és a jamaicait is maga mögött tartotta. Szomszédaink közül a horvátok szerepeltek a legjobban. A mieink szerepléséről egy másik cikkben, itt emlékezünk meg.

A világ második legnépesebb országának, Indiának egy ezüst és egy bronz jutott.

Rióban összesen 87 ország szerzett érmet, ez kettővel több, mint amennyi nemzet ünnepelhetett legalább egyszer négy évvel ezelőtt.

A teljes éremtáblát ide kattintva böngészheti.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
9 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
12 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
13 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28
Ezek is érdekelhetik