Rio 2016: Ez lutri, 1.-8. között bármi lehetek! – Hosszú

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.08. 05:14
Úszásával nem teljesen elégedett Hosszú Katinka, aki a második legjobb idővel jutott be a női 100 méteres hát fináléjába – azzal viszont nagyon is, hogy döntőben versenyezhet. Ott pedig, ahogy mondta, már lutri minden – nagyon közel lesz egymáshoz a mezőny. Kathleen Baker 58.84-et úszott, ezzel lesz övé a négyes pálya, Hosszú 58.94-et.

„Szerettem volna jobban úszni, de szerintem most az egész mezőny lassabban úszott, főleg ahhoz képest, amit Londonban ment a középdöntőben. Sok mindent elrontottam, remélem, rendesen össze tudom rakni az úszást holnapra. Reggel teljesen szétszórtan úsztam, ma délután sikerült már teljesen odakoncentrálnom, de van mit javítani – forduló, kidelfinezés, rajt, ilyesmi. Remélem, hogy még van benne! Ez már lutri, az első és a nyolcadik hely között bármi lehet" – kezdte a villámértékelést Hosszú Katinka a vegyes zónában.Hosszú Katinka a vegyes zónában.

„Nem vagyok nagy sprinter, annak már nagyon örülök, hogy bent vagyok egy százas döntőben. Ez azért egy teljesen más szakma, mint a négyszáz vegyes, és mi arra készültünk. Az már nagyon jó, hogy döntőt úszok, a száz lutri, most is lehetett látni, hogy a benyúláson, századokon múlt az egész – ezért is mondom, hogy tényleg, első és nyolcadik között bármi lehet" – folytatta a 400 vegyes olimpiai bajnoka.

A női 100 méteres hátúszás döntőjét augusztus 9-én, közép-európai idő szerint hajnali 3.25-kor rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
9 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
12 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik