Rio 2016: Hosszú idő után több magyar indul, mint az előző olimpián – Borkai

2016.08.05. 20:07
Jó ideje először fordul elő, hogy egy olimpián nagyobb magyar csapat vesz részt, mint az előzőn – emelte ki Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a riói Magyar Ház pénteki megnyitását követően, amikor az újságírókat köszöntötte.

„Ennek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, ugyanakkor azt jelzi, hogy az egyéni sportolók nagyon eredményesen szerepeltek a kvótaszerző versenyeken” – utalt arra, hogy csapatsportban csak vízilabdában indul magyar válogatott (női és férfi is), a rendszeres résztvevőnek számító kézilabdázók viszont ezúttal lemaradtak a játékokról, akárcsak a többi csapatsportág képviselői.

Borkai elégedettségének adott hangot, mivel tapasztalata szerint a magyar sportolók többsége a versenyére koncentrál, annak ellenére, hogy kap híreket a külvilágból, amelyek esetleg elvonhatnák a figyelmét.

„A versenyzők felkészültek. Remélem, közösen ünnepelhetünk majd a végén, és olyan jó hangulatban utazhatunk haza, mint négy éve, Londonból” – tette hozzá.

Rióban 21 sportágban 160 magyar versenyző indul.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35