Rio 2016: lefutotta az olimpiai maratonit, közben 10 unokája született

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.17. 17:58
null
Fotó a rajt előtt és a célba érés pillanatában (Fotó: alchetron.com)
Az olimpiák történetének egyik legkülönösebb története fűződik a japán Kanakuri Sizo nevéhez. A 1983-ban, 88 éves korában elhunyt japán hosszútávfutót hazájában a maratoni táv atyjának tartják, annak ellenére, hogy a leghíresebb futása 54 évig tartott.

 

Kanakuri Sizo egyike volt annak a két japán sportolónak, aki indulási jogot nyert az 1912-es stockholmi olimpiára. A nevéhez egy – nem hivatalos – maratoni rekord is fűződik 1911-ből.

A hosszútávfutó útja Japánból Svédországba 18 napig tartott, hajóval és vonattal utazott az ötkarikás játékok helyszínére. Nem meglepő, hogy az utazás rendkívül megviselte, öt napba telt, mire felkészült a versenyre. De ez sem volt elég.

A verseny napján meglepően meleg volt, 25 fok. Több futó is túlmelegedéssel küszködött. Kanakuri az utazás fáradalmaitól és a helyi ételektől teljesen le volt gyengülve, a verseny felénél összeesett, és elvesztette az eszméletét. Egy helyi farmercsalád talált rá, és segített rajta.

Kanakuri nem fejezte be a távot, és olyan kínosan érezte magát ettől, hogy senkinek sem szólt, mielőtt hazatért Japánba. A svéd hatóságok nem tudtak róla semmit, így eltűntnek nyilvánították.

Ötven éven át nem is hallottak róla, pedig eközben számos maratoni versenyen részt vett. Egészen 1967-ig hitték eltűntnek, ekkor egy svéd televíziós csatorna felvette vele a kapcsolatot, és felajánlották neki, hogy fejezze be az 1912-es versenyt. Elfogadta a felkérést, így 54 év, 8 hónap 6 nap, 5 óra, 32 perc és 20.379 másodperc alatt teljesítette a stockholmi viadalt.

„Hosszú futás volt, közben megházasodtam, született hat gyermekem és tíz unokám” – mondta Kanakuri Sizo a célba érés után.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
19 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53