Rio 2016: „Nem rosszabb, mint a Duna; a sz.rban is eveznék!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.07. 01:52
Adam van Koeverden olimpiai bajnok kajakos szerint felesleges panaszkodniuk a sportolóknak Rióban a víz minősége miatt, hiszen a profi sportolók hozzá vannak ehhez szokva.

„Az olimpikonok gyakorlatilag emberi ürülékben úsznak majd, és az egészségüket teszik kockára” – idézte a The New York Times dr. Daniel Becker helyi szakértőt az olimpia előtt.„Az olimpikonok gyakorlatilag emberi ürülékben úsznak majd, és az egészségüket teszik kockára” – idézte a The New York Times dr. Daniel Becker helyi szakértőt az olimpia előtt.

A helyzet azóta sem lett jobb, Brazíliában továbbra is áll a bál a víz minősége miatt, ám van, akit ez egyáltalán nem érdekel.

„Ideje, hogy mindenki befogja. Ahelyett, hogy nyavalyogtok, inkább beszéljetek arról, hogyan készültetek arra, hogy a hazátokat képviseljétek. Én koszos vízben edzek, koszos vízben versenyzek, nemrég a Dunán, Magyarországon voltunk, ott sem volt jobb a helyzet. Érdekes módon eddig senki sem aggódott a víz minősége miatt… Engem ez az egész nem érdekel, sz.rban is eveznék a hazámért!” – mondta a kanadai Global Newsnak az athéni olimpián aranyérmet szerző, kétszeres világbajnok kanadai, Adam van Koeverden.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59