Rio 2016: nem sérült meg Nagy Viktor; ezért kellett lecserélni

Vágólapra másolva!
2016.08.06. 16:42
null
Nagy Viktornak begörcsölt a combja, ezért kellett az utolsó pillanatokra lecserélni (Fotó: Szabó Miklós)
Elégedetten nyilatkozott a világ- és Európa-bajnok szerbek elleni 13–13-as döntetlent követően Benedek Tibor, a riói olimpián szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki arra is kitért, miért kellett lecserélni Nagy Viktort, a válogatott kapusát.

„Ez a szerb csapat nyolc éve játszik együtt, és sokszor élt meg hasonlót, hogy hátrányból fordít. Senki sem gondolta tőlünk, hogy ez három-négy gólos győzelem lesz, mi az egynek is örülünk, persze, amiatt, hogy ez nem lett meg, kissé csalódott vagyok” – nyilatkozta a lefújást követően Benedek Tibor szövetségi kapitány az MTI-nek.

A szakember megjegyezte, „végig ott volt fejben az együttes”, aminek pedig különösképpen örült, hogy akkor is tudott újítani a gárda, amikor a szerbek éppen felzárkóztak.

Hangsúlyozta, az első negyedben elképesztő sebességű „űrvízilabdát” láthatott a közönség, de szerencsére ezt követően kissé lassult a tempó.

„A harmadik negyed elején talán kicsit megnyugodtunk, amikor Hosnyánszky lövését belepkézte a szerbek cserekapusa, ezért ezután túl könnyűeket lőttünk a kezéhez, és kihagytunk két emberelőnyt is. Ennek ellenére így is tudtunk újítani” – mondta Benedek Tibor.

Nagy Viktorról szólva a szövetségi kapitány hangsúlyozta, nincs szó sérülésről, a kapusnak mindössze begörcsölt a combja, ezért kellett az utolsó pillanatokra lecserélni.

A magyar válogatott két nap múlva az ausztrálokkal, majd a görögökkel, a japánokkal, végül augusztus 14-én a házigazda brazilokkal játszik a csoportban, amelyből az első négy helyezett jut be a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
8 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.13. 23:29

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
2025.09.13. 20:18

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09
Ezek is érdekelhetik