Rio 2016: vége a borzalomnak, újra tiszta a víz az uszodában – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.15. 00:44
Mint arról beszámoltunk, elromlott a vízforgató berendezés a riói Maria Lenk uszoda műugrómedencében, így a víz színe egy délután alatt zöldre változott. A szervezők mindent megtettek a probléma elhárítása érdekében, négy nap után sikerült ezt megoldani.

A szervezők 1 millió liter friss vizet pumpáltak a medencébe, amelynek az elmúlt napokban már gusztustalan mocsárszaga volt.

„Ez végre igazi víz! A látótávolság ugyan nem ideális, de összehasonlítva a korábbi állapotokkal normálisabb és a hőmérséklete is rendben van” – mondta elégedetten a háromszoros olimpiai bajnok orosz szinkronúszó, Natalija Iscsenko.

A sportolók csak egyszer edzhettek a medencében, a szervezők pedig csak ideiglenes oldották meg a problémákat, amikor klórozni kezdték a vizet. A vegyszer miatt többen is jelezték, hogy fáj a szemük.

„Ez sokkal jobb, mint tegnap. A hőmérséklete elviselhetőbb és tisztább is, ami sokat segít nekünk. A vízilabdások panaszkodtak a klórra, de nekünk nem volt vele gondunk. Mindenre felkészültünk” – jegyezte meg az amerikai Anita Alvarez. gusztustalan mocsárszaga volt.

„Ez végre igazi víz! A látótávolság ugyan nem ideális, de összehasonlítva a korábbi állapotokkal normálisabb és a hőmérséklete is rendben van” – mondta elégedetten a háromszoros olimpiai bajnok orosz szinkronúszó, Natalija Iscsenko.

A sportolók csak egyszer edzhettek a medencében, a szervezők pedig csak ideiglenes oldották meg a problémákat, amikor klórozni kezdték a vizet. A vegyszer miatt többen is jelezték, hogy fáj a szemük.

„Ez sokkal jobb, mint tegnap. A hőmérséklete elviselhetőbb és tisztább is, ami sokat segít nekünk. A vízilabdások panaszkodtak a klórra, de nekünk nem volt vele gondunk. Mindenre felkészültünk” – jegyezte meg az amerikai Anita Alvarez.

A szinkronúszó-verseny hétfőn a párosok kötelező selejtezőjével folytatódik.

A medence tisztítás közben (Fotó: Action Images)
A medence tisztítás közben (Fotó: Action Images)

 

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Wesemann második aranyát nyerte meg műugrásban

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:21

Kun Patrícia 26. lett a női 3 méteres műugrás selejtezőjében a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.04. 14:32

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Vizes Eb: Pellacani második vasárnapi aranyát szerezte

Úszás
2026.08.02. 22:30

Kun Patrícia 28. lett a női 1 méteres műugrás selejtezőjében a vizes Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.02. 15:28

A címvédő Moritz Linus Wesemann nyerte a férfi műugrók 1 méteres döntőjét a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.01. 23:38

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Olasz aranyérem a műugrók vegyescsapat-versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.07.31. 16:25