Röplabda: már a döntőbe kerülés a tét a Magyar Kupában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.19. 11:55
null
A nőknél csak a Vasas tudott a négy közé kerülni a tavalyi mezőnyből (fotó: hunvolley.hu)
Kedden este kiderül, melyik az első csapat, amelyik a február 11-12-én esedékes érdi Magyar Kupa-döntő egyik résztvevője lesz a röplabdázóknál. A magyar bajnok Linamar-Békéscsaba a Jászberényt fogadja 18 órától, a két csapat első mérkőzését a viharsarkiak nyerték meg 3:1-re.

 

Bármennyire is meglepő, a két klub közül eddig a jászberényiek szerepeltek eredményesebben a Magyar Kupában, hiszen ők 2003-ban döntőt játszhattak, míg a békéscsabaiak eddig csak bronzérmekig jutottak. A BRSE a múlt héten a nagy rivális Vasas, majd az újonc Röpke SE otthonában is győzni tudott a bajnokságban, míg a jászberényiek a Nyíregyháza idegenbeli legyőzésével melegítettek.

A másik ágon az említett nyírségiek éppen a Vasassal csapnak össze, de ők még csak az első mérkőzésnél tartanak. A férfiaknál Kecskemét–Dág, illetve Kaposvár–MAFC meccseket rendeznek a fináléba kerülésért, azaz náluk ugyanaz a négy csapat küzd majd, amely egy évvel ezelőtt is. A nőknél azonban csak a címvédő Vasas maradt a tavalyi négyesből, az ezüstérmes Gödöllőt a Békéscsaba, a bronzérmes UTE-t a Jászberény búcsúztatta, míg a negyedik TF már a nyolc közé sem tudott bekerülni.

NŐI RÖPLABDA NB I, A MÚLT HETI EREDMÉNYEK:
Vasas Óbuda–Linamar-Békéscsabai RSE 0:3 (–18, –17, –19)
Fatum-Nyíregyháza–Jászberényi Röplabda Klub: 1:3 (–17, 22, –20, –18)
MTK Budapest–Budaörsi DSE 3:0 (17, 11, 16)
Vasas Óbuda–TFSE 3:0 (16, 18, 20)
Albrecht MVSC MVSI–Teva Gödöllői RC 0:3 (-13, -13, -17)
Pincelakat Röpke SE–Linamar-Békéscsaba 0:3 (–13, –5, –15)
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem–UTE 0:3 (–13, –23, –17)

Az állás: 1. Békéscsaba 43 pont (15 mérkőzés), 2. Vasas 37 (14), 3. UTE 36 (15), 4. Jászberény 31 (15), 5. MTK 30 (15), 6. Gödöllő 28 (15), 7. Nyíregyháza 23 (14), 8. Kaposvár 17 (16), 9. TFSE 13 (15), 10. Kecskemét 6 (15), 11. Budaörs 6 (16), 12. Miskolc 0 (15)

FÉRFI RÖPLABDA NB I:
Dunaferr SE–Szolnoki Főiskola RKSI 3:0 (22, 17, 15)
Fino Kaposvár–Sümegi RE 3:0 (13, 21, 15)
Debreceni EAC–Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (-18, -20, -15)
Kecskeméti RC–PTE-PEAC C-DOKI 3:0 (19, 17, 24)
Pénzügyőr SE–Dág KSE 2:3 (22, –23, 22, –22, –11)

Az állás: 1. Kaposvár 42 (14), 2. Kecskemét 38 (15), 3. Kazincbarcika 35 (14), 4. Dág 29 (15), 5. MAFC 24 (14), 6. Dunaferr 19 (15), 7. Sümeg 14 (15), 8. Pénzügyőr 13 (14), 9. Pécs 13 (14), 10. Szolnok 13 (15), 11. Debrecen 0 (15).

A HÉT PROGRAMJA:
Január 19., kedd
18:00 Fatum-Nyíregyháza–Vasas Óbuda (női Magyar Kupa-elődöntő, 1. mérkőzés)
18:00 Linamar BRSE–Jászberény (női Magyar Kupa-elődöntő, visszavágó)
Január 20., szerda
18:00 Pincelakat RÖPKE SE–Teva Gödöllő (női NB I)
18:45 MAFC-BME–Fino Kaposvár (férfi Magyar Kupa-elődöntő, 1. mérkőzés)
Január 21., csütörtök
17:00 UTE–Vasas Óbuda (női NB I)
17:30 Vegyész RC Kazincbarcika–Kecskemét (férfi NB I)
Január 22., péntek
18:00 TFSE–Albrecht MVSC MVSI (női NB I)
18:30 Jászberény–MTK Budapest (női NB I)
Január 23., szombat
16:00 Dág–Fino Kaposvár (férfi NB I)
Január 24., vasárnap
15:00 Linamar BRSE–Fatum Nyíregyháza (női NB I)
15:30 Sümeg–MAFC-BME (férfi NB I)
16:00 Szolnoki Főiskola RKSI–Pénzügyőr (férfi NB I)

Legfrissebb hírek

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25