Női röpi Eb: a válogatott két évvel ezelőtti bravúrját ismételné

MTI MTIMTI MTI
2017.08.18. 12:33
Megismételné két évvel ezelőtti bravúrját a bő egy hónap múlva kezdődő bakui Európa-bajnokságon a magyar női röplabda-válogatott.

Alberto Salomoni szövetségi kapitány együttese – amely szerdán kezdte meg a felkészülést – pénteken sajtónyilvános edzést tartott az Érd Arénában. Liliom Rita csapatkapitány elmondta, a World Grand Prix-után – amelynek harmadik vonalát százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg – háromhetes pihenőt kaptak, amire nagy szükségük volt.Liliom Rita csapatkapitány elmondta, a World Grand Prix-után – amelynek harmadik vonalát százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg – háromhetes pihenőt kaptak, amire nagy szükségük volt.

„Nagyon reméljük, hogy meg tudjuk csinálni újra” – reagált a játékos arra a kérdésre, hogy sikerül-e ismét a legjobb 12 közé jutnia a válogatottnak, miként két évvel ezelőtt Antwerpenben.

Szakmáry Gréta szintén kiemelte a háromhetes pihenő jelentőségét, ugyanis ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy Azerbajdzsánban – ahol sorrendben a házigazdák, majd a lengyelek és a németek ellen játszik a csapat – mindenki százszázalékos teljesítményt nyújtson.

Hozzátette, leginkább a németek elleni összecsapást várja, mert a következő szezonban a német SSC Palmberg Schwerinben játszik, amelynek vezetőedzője éppen a német szövetségi kapitány, Felix Koslowski, valamint a válogatott feladója és átlója is a csapattársa lesz.

Európa-bajnoki újoncként Soós Nikolett arról beszélt, hogy bíznak a továbbjutásban, mindegyik mérkőzésen szeretnék magukból kihozni a legjobbat.

„Szét fogjuk szedni őket, elemezzük mindegyik ellenfelünk játékát” – tette hozzá a Békéscsabáról kilenc év után az olasz másodosztályba, a szardíniai Hermaea Olbia együttesébe igazoló játékos.

A magyar válogatott jövő héten Törökországban folytatja felkészülését, ahol a házigazdák U23-as csapata ellen is játszik.

Legfrissebb hírek

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban

Röplabda
2026.07.07. 10:42