Férfi röpi: egyenlített a Kaposvár, ismét nyert a Pénzügyőr

MTI MTIMTI MTI
2019.04.08. 22:20
A Kaposvár egyenlített a Kazincbarcikával szembeni párharcban, a Pénzügyőr ugyanakkor hatalmas csatában ismét legyőzte a Kecskemétet a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének második mérkőzésein, hétfőn.

A somogyiak a pénteki első összecsapáson sima vereséget szenvedtek, ezúttal azonban összeszedetten és pontosan röplabdáztak: az első szettben a címvédő barcikaiak csak a játszma végén tudták megközelíteni riválisukat, míg a másodikban végig alárendelt szerepet játszottak.

A harmadik szett hozta a legnagyobb küzdelmet, de a végjátékban a hazaiak koncentráltak jobban, és megérdemelten egyenlítették ki az összesített állást. A harmadik találkozót csütörtökön rendezik.

A másik párharcban az első meccsen nyertes Pénzügyőr – amely szombati 3–0-s sikerét megelőzően a szezon során mindhárom mérkőzését elveszítette a kupagyőztes Kecskeméttel szemben – hatalmas csatában, öt játszmában, 135 perces mérkőzésen másodszor is legyőzte alföldi riválisát, így egyetlen sikerre került a bajnoki döntőbe jutástól. A találkozó legponterősebb játékosa a hazaiak játékosa, Pesti Marcell volt 26 ponttal, a fővárosiaknál az ukrán Igor Vityjuk 20 pontig jutott. A harmadik mérkőzést szerdán játsszák.

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.

RÖPLABDA EXTRALIGA
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Kecskeméti RC–LV Sport Pénzügyőr SE 2–3 (24, –23, –22, 19, –15)
A párharc állása: 2–0, a Pénzügyőr javára

Fino Kaposvár SE–Vegyész RC Kazincbarcika 3–0 (23, 18, 22)
A párharc állása: 1–1

 

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Hátsó füves Budapest: „Villák proletárjai, egyesüljetek!”

Hátsó füves
2026.07.21. 13:49

NB II: három új játékos Barcikán, hat labdarúgó érkezett az újonchoz

Labdarúgó NB II
2026.07.08. 23:42

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

Női röplabda Extraliga: elköszönt nyolc játékosától az ezüstérmes Kaposvár

Röplabda
2026.04.27. 12:09

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

Férfi röplabda Extraliga: a Dág öt játszmában nyert Kecskeméten

Röplabda
2026.04.01. 22:03

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25