Női röplabda: nehéz csoportban a mieink az Európa-ligában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.12.17. 14:23
Luxemburgban tartott ülést az Európai Röplabda-konföderáció (CEV), ezen kisorsolták a 2020-as Európa-liga csoportjait is. A magyar női válogatott az Arany Európa-liga A-csoportjába került Bulgáriával, Fehéroroszországgal és Franciaországgal együtt.

A franciák már régi ismerőseink, hiszen a legutóbbi két kiírásban is találkoztunk velük, s mind a négy meccsen legyőztük őket, az más kérdés, hogy az augusztusi Savaria-kupán viszont sikerült visszavágniuk. A bolgárokkal a 2018-as Európa-liga budapesti döntőjében találkoztunk, s akkor 3:0-ra ők győztek, míg a fehéroroszokkal legutóbb a 2016-os Európa-bajnokság előtt játszottunk felkészülési mérkőzést Minszkben, ahol gyakorlatilag egy centerrel is csak 3:2-re kaptunk ki.

Az első fordulóban, május 23-án vagy 24-én Franciaországot fogadjuk, 27-én Bulgáriát látjuk vendégül. Május 30-án vagy 31-én Fehéroroszországba látogat csapatunk, egy héttel később pedig Franciaországba. Június 10-én Bulgáriában lép pályára a válogatott, a záró fordulóban pedig Fehéroroszországot fogadjuk június 13-án vagy 14-én.

A három csoportból a győztesek jutnak be a finálé házigazdája mellett a bulgáriai négyes döntőbe. Ha a bolgárok is köztük vannak, akkor a legjobb második csatlakozik még. Az MRSZ elnökségének döntése értelmében a férfiválogatottat idén nem nevezték az Ezüst Európa-ligába.

Legfrissebb hírek

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Többet nem szeretne a magyarok ellen meccselni Tóth Gábor

Röplabda
2026.07.17. 11:37