Női röpi Extraliga: gond nélkül legyőzte a Békéscsaba a Vasast

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2020.12.19. 21:28
null
Sima Békéscsaba-győzelem született (Fotó: Bencsik Ádám )
A listavezető Békéscsaba három játszmában legyőzte a címvédő Vasast a női röplabda Extraliga alapszakaszának szombati rangadóján.

A két együttes a szezon nyitányán már találkozott egymással, akkor Budapesten a listavezető BRSE nagy csatában, 3-2-re tudott nyerni.

A Békéscsaba ezúttal is jobban kezdett, az első szettben minden játékelemben remekül teljesített, és mivel a Vasas támadási hatékonysága csak a játékrész második felére javult, így a hazaiak kerültek előnybe.

A második játszmára a fővárosiak játéka teljesen szétesett, a mezőnyben remeklő Békéscsaba azt csinált, amit akart, és nagy különbségű részsikerrel duplázta meg vezetését.

A listavezető a harmadik felvonásra is lendületben maradt, a remek hazai blokkoknak és jó védekezésnek köszönhetően a vendégjátékosok teljesen elbizonytalankodtak, így a BRSE ismét tízpontos előnyt épített ki.

A Vasas a hajrában ugyan közelebb zárkózott riválisához, a BRSE a vártnál simábban nyerte a rangadónak induló mérkőzést.

 

RÖPLABDA, NŐI EXTRALIGA
Swietelsky-BRSE – Vasas Óbuda 3:0 (20, 9, 20)
Békéscsaba. V: Adler, Jámbor.
BRSE: Vander Weide 11, Pekárik 11, Drpa 11, Glemboczki 15, Grudina 9, Koseková 1. Csere: Molcsányi (liberó), Cicic. Vezetőedző: Tóth Gábor.
VASAS: Török K. 14, Kalicsanyin 5, Popovic-Gamma 12, Kiss G. 3, Strunjak 1, Nogueras 1. Csere: Juhár (liberó), Windisch 2, Fábián, Rieder. Vezetőedző: Jakub Gluszak.
MESTERMÉRLEG
Tóth Gábor:
– Fontos volt, hogy a nyíregyházi mérkőzés után kellő önbizalommal tudjunk a Vasas ellen kiállni a pályára. Ezt maximálisan teljesítették a lányok, nagyon fegyelmezetten röplabdáztak. Példás hozzáállással, remek sportemberi értékeket mutattunk.
Jakub Gluszak: – Mindkét csapat magas színvonalon játszott, a védekezésre sem lehetett panasz egyik oldalon sem, ugyanakkor a Békéscsaba a támadásokból sokkal több pontot tudott szerezni. Remélem, hogy a következő mérkőzésen már jobban fel tudunk zárkózni a csabaiak szintjéhez és szorosabb szetteket tudunk velük játszani.

 

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: Bagyinka Fanni távozott Kaposvárról

Röplabda
2026.08.10. 21:44

Női röplabda Extraliga: Kaszap Tamás maradt a vezetőedző Székesfehérváron

Röplabda
2026.07.14. 20:04

NB III: Kuznyecov Szergej lett a Békéscsaba vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 21:27

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 14:05

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Nagy a bizonytalanság az NB II-ből kieső Békéscsabánál, egy kezdőcsapatnyi játékos távozhat

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 13:45

Női röplabda Extraliga: felhagy az élsporttal Szerencsés-Miklai Zsanett

Röplabda
2026.06.16. 16:33