Női röpi Extraliga: háromszettes Szent Benedek RA-győzelem

Vágólapra másolva!
2021.02.15. 19:29
A Szent Benedek RA csapata három játszmában nyert a vendég Újpest ellen a női röplabda Extraliga hétfői mérkőzésén.

A balatonfüredieknél pénteken edzőváltás volt: Milodanovic Andrea helyett Kormos Mihály irányítja az együttest.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
Szent Benedek RA–Újpesti TE 3:0 (17, 22, 14)
Balatonfüred. V: Tillmann, Varjasi.
SZBRA: Herbin-Baker 4, Valdez 14, Araczki 4, White 12, M. Szkorics 8, Vacsi 7. Csere: Fáth (liberó), Dimitrics 1. Vezetőedző: Kormos Mihály.
UTE: Boros 2, Kis D. 12, Villám Cs. 6, Petőváry 6, Németh H. 5, Takács V. 3. Csere: Balogh E. (liberó), Varga V., Pécsi. Vezetőedző: Horváth András.
MESTERMÉRLEG
Kormos Mihály:
– Készültünk az Újpestből, de biztosak voltunk, hogy nem a komplett csapattal fognak játszani, és a fiatalok kapnak lehetőséget, igaz nem gondoltuk, hogy ennyire. Az UTE utánpótlása nagyon jó, a ma pályára lépő lányok többsége a felnőtt kerettel készül és magas szintű munkát végez. Mi megpróbáltuk kihozni a legtöbbet a meccsből. Két közös edzésünk volt a lányokkal, nagyon sokat dolgoztunk, így egy kicsit fáradtak is voltak az izmok. Készülünk a fontos meccseinkre. Ezen a héten még két mérkőzés vár ránk idegenben, a két jelenlegi legjobb magyar csapat ellen, ha egy szettet tudunk nyerni, az már egy nagyon szép dolog lenne. Dolgozunk tovább keményen.
Horváth András: – A mai meccsel az alapszakasz véget ért számunkra, ahol szerettük volna megadni a lehetőséget azoknak is, akik eddig kevés játékidőt kaptak. Örömmel láttam, hogy többen éltek is vele. Sokat tanulhattak belőle. Utána a harmadik játszmára felpuhultunk és alacsonyabb szintre esett a koncentrációnk. Készülünk a rájátszásra és a Magyar Kupa visszavágóra!

(MTI)

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: kecskeméti siker a Dág otthonában

Röplabda
2026.01.29. 21:46

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a Kazincbarcika

Röplabda
2026.01.22. 21:59

Női röplabda Extraliga: a Nyíregyháza öt játszmában megverte a Vasast

Röplabda
2026.01.20. 21:09

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a TFSE

Röplabda
2026.01.19. 21:47

Férfi röplabda Extraliga: könnyedén nyert a veretlen Kaposvár

Röplabda
2026.01.18. 18:43

Férfi röplabda Extraliga: a Kazincbarcika 62 perc alatt nyert Dunaújvárosban

Röplabda
2026.01.10. 18:43
Ezek is érdekelhetik