Dopping: nyolc évvel ezelőtti eset miatt tiltottak el két orosz röplabdázót

2022.12.20. 13:23
null
Pavel Moroz tizenöt hónapos eltiltást kapott (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) eltiltott két korábbi orosz válogatott röplabdázót, akiknek a nyolc évvel ezelőtti mintájukban találtak tiltólistás szereket.

Az insidethegames.biz portál szerint a 35 éves Pavel Moroz versenyengedélyét idén január elsejétől tizenöt hónapra függesztették fel a trimetazidin nevű tiltott gyógyszer használatáért – az idei pekingi téli olimpia előtt Kamila Valijeva is ezzel a stimulánssal bukott meg.

Azt a múlt hónapban jelentették be, hogy a 36 éves Alekszandr Butyko, aki 2012-ben olimpiát nyert az orosz válogatottal, egyéves eltiltást kapott szintén trimetazidin miatt.

A két játékos eltiltása egyformán március 31-én jár le.

Mindkettőjüket még a 2014-es orosz bajnokság döntőjében tesztelték, de csak azután buktak meg, hogy a moszkvai doppinglaboratórium adatbázisa – több évi huzavona után – átkerült a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség birtokába, amely az utólagos elemzések nyomán már a sokadik orosz sportoló doppingolását leplezte le.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33