Női röpi Extraliga: előnyben a Szent Benedek a bronzcsatában

2023.04.26. 20:10
null
Csak az első játszmában volt nehéz dolga a Szent Benedeknek (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A Szent Benedek RA 3:0-ra legyőzte a vendég Nyíregyházát a női röplabda Extraliga harmadik helyéért zajló párharc szerdai első mérkőzésén.

Egy idénnyel korábban a balatonfüredi Szent Benedek bronzérmet nyert az Extraligában, a Nyíregyháza ugyanakkor a negyeddöntőben kiesett és végül ötödik lett. A mostani szezonban eddig a nyírségiek lehetnek elégedettebbek, ugyanis a Magyar Kupában övék lett a bronzérem.

Az első játszma nagy csatában, fél óra alatt dőlt el, minimális különbséggel a hazaiak javára. A folytatás már simább volt, a Szent Benedek a korán megszerzett négy-öt pontos előnyét végigvitte a szetten. A záró felvonás is hasonlóan alakult, így a házigazda csapat 1 óra 21 perc alatt diadalmaskodott.

A párharc az érem mellett a következő szezon nemzetközi kupaszerepléséről is dönt: a bronzérmes a második számú CEV-kupában, a negyedik helyezett a harmadik számú Challenge-kupában szerepelhet a 2023/24-es idényben.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA
A 3. helyért
1. mérkőzés
Szent Benedek RA–Fatum-Nyíregyháza 3:0
(24, 19, 22)

Legfrissebb hírek

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

Ezer kilométer feletti futás, magyar bronzérmek a hatnapos világbajnokságon

Csupasport
2026.09.09. 19:20

Az országban egyedülálló bringaparkot adtak át Balatonfüreden

Csupasport
2026.09.09. 17:30

Hajón gurult be – Balatonfüreden, a Kékszalag Portban köszöntötték a világbajnok Vadnai Jonatánt

Egyéb egyéni
2026.09.04. 23:39

Női Extraliga: Nemesvámoson játssza hazai meccseit az újonc Veszprém

Röplabda
2026.09.04. 13:06

Zubor Ádám az élvonalban is megmutatná, hogy veszélyes a kapura

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 11:04