Gyász: elhunyt a szovjet válogatottal mindent megnyerő röplabdás klasszis

2023.06.14. 10:37
null
Vjacseszlav Zajcev (1952–2023)
Életének 71. évében elhunyt Vjacseszlav Zajcev, szovjet színekben olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok röplabdázó – adta hírül a Nemzetközi Röplabda-szövetség (FIVB) hivatalos honlapja.

 

Az 1952-ben az akkori Leningrádban, a mai Szentpéterváron született Zajcev a szovjet válogatottal a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben gyakorlatilag mindent megnyert, amit csak lehetett: az 1980-as moszkvai olimpián csapatkapitányként vezette győzelemre a válogatottat, előtte és utána két évvel világbajnoki címet nyert, 1977-ben és 1981-ben a világkupát hódította el a csapattal. Ezeken kívül hatszor (1975 és 1985 között) Európa-bajnoki címnek örülhetett, s közben a Jóakarat Játékokon és a Barátság Játékokon is aranyat ünnepelhetett.

Pályafutása során hazájában az Avtomobiliszt Leningrad játékosa volt, amellyel KEK-et nyert kétszer, s játszott Svájcban, majd Olaszországban is.

Miután játékosként visszavonult, Zajcev edzőként folytatta, s ebbéli minőségében is szép sikereket ért el. Tíz évvel ezelőtt az FIVB beválasztotta a sportági Hírességek Csarnokába.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
4 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
5 órája

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00