Női röpi Extraliga: ifjabb Nagy Péter veszi át a Békéscsaba irányítását

Vágólapra másolva!
2025.05.01. 10:53
null
Fotó: FB/Hunvolley
A magyar férfiválogatott szövetségi kapitányát, ifjabb Nagy Pétert nevezte ki vezetőedzőnek a Békéscsaba női röplabdacsapata.

A játékosként egyedüli magyarként Bajnokok Ligája-győztes szakembernek ez lesz az első megbízatása női csapat élén, ugyanis korábban – 2019-től 2022 novemberéig – a MAFC férfi együttesénél tevékenykedett, 2022 decembere óta pedig szövetségi kapitányként dolgozik.

A magyar szövetség közösségi oldalának csütörtöki bejegyzése szerint a 40 éves szakvezető új megbízatása mellett marad a nemzeti együttes élén is.

Az MRSZ arról is beszámolt, hogy a BRSE eddigi mestere, Tóth Gábor „egy rendkívül megtisztelő felkérésnek eleget téve csatlakozik Svédország felnőtt női válogatottjának szakmai stábjához, ahol a szövetségi kapitány, a világhírű olasz szakember, Lorenzo Micelli másodedzőjeként dolgozik majd” nyáron. Emellett a Békéscsabai Röplabda Akadémián folyó szakmai munka fejlesztéséért is ő felel a jövőben.

A tréner a MAFC élén 2021-ben és 2022-ben is bronzérmet nyert az Extraligában.

Elődje, Tóth Gábor 2020 óta irányította a viharsarkiakat, akikkel a bajnokságban négy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, a Magyar Kupában három ezüst és két bronz a mérlege, 2023-ban pedig megnyerte a Közép-európai Ligát az együttessel.

 

Legfrissebb hírek

Öt játszmában nyert a MÁV Előre a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.01. 20:13

Női röpi Extraliga: Békéscsabán nyert rangadót a Vasas

Röplabda
2026.01.31. 20:01

Röplabda: a döntő szettben harcolta ki a kupadöntőbe jutást a Fino

Röplabda
2026.01.30. 20:03

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Női röplabda Extraliga: először kapott ki a Vasas Óbuda

Röplabda
2026.01.24. 18:47

Női röplabda Extraliga: a Nyíregyháza öt játszmában megverte a Vasast

Röplabda
2026.01.20. 21:09

Női röplabda: Kiss Gréta távozott a Vasas Óbudától, külföldön folytatja

Röplabda
2026.01.19. 18:21

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09
Ezek is érdekelhetik