„Előzetesen gondolkodás nélkül elfogadtuk volna az ezüstérmet” – Glemboczki Zóra a női röplabda-válogatott El-meneteléséről

T. Z.T. Z.
2025.07.02. 06:50
Mint ismert, nagyszerű meneteléssel ezüstérmet szerzett az Európa-liga Arany-divíziójában a magyar női röplabda-válogatott. Az Alessandro Chiappini vezette együttes ezzel 2017 után szerzett újra érmet a rangos sorozatban. A Nemzeti Sportrádióban Glemboczki Zóra beszélt a svédországi négyesdöntőben szerzett élményeiről, emellett a klubcélok is szóba kerültek.

„Ez egy hatalmas dolog, szerintem mindenki aláírta volna, hogy bekerülünk a final fourba, amikor elkezdtük a felkészülést május elején – kezdte a Nemzeti Sportrádióban Glemboczki Zóra. – Hogy az elődöntőben újra meg tudtuk verni a románokat, csak hab volt a tortán, a döntőben pedig látszott, hogy az ukránok előrébb tartanak, mint mi. Megérdemelten nyerték meg azt a meccset, de egyáltalán nem szomorkodunk, hanem boldogok vagyunk amiatt, hogy ezüstéremmel távozhattunk.”

Az ukránok elleni döntő előtti várakozásokról is beszélt: „Az elmúlt hetek során több olyan csapatot is megvertünk, amely papíron esélyesebb volt, mint mi. A döntőhöz is így álltunk hozzá, egyáltalán nem feltartott kézzel mentünk fel a pályára, viszont az látszódott, hogy sokkal jobban összeszokott csapatról beszélünk és fizikailag is előrébb tartanak, mint mi. Ez a csapat ebben a formában két éve van együtt, még nagyon a munka elején tartunk. De úgy gondolom, hogy két év alatt is olyan dolgot értünk el, ami hatalmas dolog és szemmel látható.”

A soron következő két Európa-bajnoki-selejtezőre előretekintve Glemboczki Zóra azt mondta: „Nyilván az a cél, hogy a belgák ellen olyan teljesítmény nyújtsunk, mint tavaly. De ez biztos nehezebb lesz, mert most ott lesz a legjobb játékosuk, aki tavaly nem volt. Viszont mi is jobbak vagyunk, mint tavaly, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek. Gőzerővel fogunk készülni arra a meccsre, aztán a dánok elleni találkozóra is.”

„Per pillanat ott tartunk, ahol tartanunk kell. Mentálisan nagyon sokat segített, hogy ilyen jól teljesítettük, és végre elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk rá” – tette hozzá a műsorban Glemboczki Zóra. 

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
10 órája

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
2026.09.02. 07:04

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
2026.08.31. 14:25

Alessandro Chiappini: Hiányoznak a karakteres játékosok

Röplabda
2026.08.30. 11:17