Női röplabda Extraliga: elszakadt a Nyíregyháza válogatott játékosának a keresztszalagja

T. Z.T. Z.
2025.12.11. 18:26
null
Lászlop Alexandra (Fotó: Fatum Nyíregyháza)
A mostani idényben már nem számíthat válogatott centerére, Lászlop Alexandrára a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapata.

A nyírségi klub csütörtökön a Facebook-oldalán közölte, hogy 31 éves játékosa edzés közben súlyos sérülést szenvedett.

„Az egyik edzésen egy blokk után megcsúszott a bokám, és a teljes terhelést a térdem kapta. Azonnal éreztem, hogy nagy a baj, és az első orvosi diagnózis szerint elszakadt a keresztszalagom. Az esetnél komoly fájdalmam volt, szerencsére ez már megszűnt, de szükség lesz a beavatkozásra, így a tervek szerint januárban megműtik a térdemet. Ezt követően kezdődhet a rehabilitáció, ami több hónapig tart majd” – idézte a klub Lászlop Alexandrát, aki azt is elmondta, hogy lelkileg jól van, és biztos benne, hogy a hosszú rehabilitáció után még erősebben tér majd vissza.

A Nyíregyháza rövid időn belül a második centerét veszített el, ugyanis a hét elején Pintér Andrea keresztszalagját kellett megoperálni.

 

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
15 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 08:39

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01