Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

H. Á.H. Á.
2026.01.26. 19:04
null
Vatai Gabriella (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában a Magyar Röplabdaszövetség elnöke volt Szabó Szilvia vendége, a műsorban pedig a szövetség előtt álló évről esett szó, arról, hogyan emlékezik meg az idén 80 éves sportági szakszövetség az évfordulóról az előttünk álló évben.

„Igazából mindig nehéz a kalapból valami újat előhúzni az évfordulókon, de ez mégis egy kerek jubileum, ami minden szövetség életében fontos esemény. Elsődleges tervünk, hogy ezzel a jeles évfordulóval a nemzetközi szövetségek vezetőit hazánkba csábítsuk. Nagyon örülnénk neki, ha a világszövetség elnöke, valamint az európai szövetség elnöke is ellátogatna hozzánk. Ha ők eljönnének, az szép sportdiplomáciai siker lenne. Valamilyen rendezvénnyel készülünk, de erről még nem szeretnék többet elárulni, mert kialakulóban van, hogy mi is lesz az pontosan” – kezdte Vatai Gabriella, aki beszélt az év első magyar röpis sikeréről is, hiszen a női U18-as válogatott kijutott az Európa-bajnokságra a horvátországi Zadarban rendezett selejtezőből, de emellett szóba került a felnőtt női válogatott is, amely szeptemberben Törökországban szerepel az Eb-n. 

„Zsinórban hatodik alkalommal jutottunk ki az Európa-bajnokságra, ahol nem kaptunk könnyű csoportot. Mondjuk egy Európa-bajnokságon már eleve nehéz mérkőzések és csoportok vannak... A házigazda törökök mellé sikerült besorsolni Lengyelországot, Németországot, Szlovéniát és Lettországot. Szóval, fel kell tűrni azt a bizonyost. De figyelve, hogy a válogatott játékosok a klubjaiban milyen eredményeket érnek el, optimisták lehetünk. A hétvégén volt például az Olasz Kupa négyes döntője, ahol az első napon Németh Anett, válogatottunk alapembere volt a legponterősebb játékos. Ez világszenzáció, büszkék lehetünk, és várakozással teli lehet a következő pár hónap, hogy a válogatott hogyan teljesít. Az itthon pallérozodó fiatalok is egyre több lehetőséget kapnak, úgyhogy ősszel Alessandro Chiappini szövetségi kapitánynak egy jó kis csapat lesz a kezében az Eb-re. Nem titkolt szándékunk, hogy jövőre megpróbáljuk a világbajnoki részvétel kiharcolását is” – mondta Vatai Gabriella.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA MEGHALLGATHATÓ

 

Legfrissebb hírek

„Bárkit szívesen látunk, aki segíteni akar” – megtartotta éves küldöttgyűlését a röplabdaszövetség

Egyéb csapat
2 órája

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:45

Leimeter Dóra: Éremért utazunk a BL négyes döntőjére

Vízilabda
2026.05.19. 09:57

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.18. 13:40

Férfi röpi Extraliga: Szabó Vilmos és Pesti Marcell is külföldre igazol – hivatalos

Röplabda
2026.05.15. 20:10

Röpi: a második vonalból az első élére jutott a TFSE U20-as csapata

Utánpótlássport
2026.05.15. 14:24

Kiss Gréta: jó, hogy itt vannak a fiatalok, együtt küzdünk a világbajnoki álomért

Röplabda
2026.05.14. 10:03

Menedzsere szerint még közelebb kerülhet a szűk elithez Varga Barnabás

Légiósok
2026.05.12. 12:28
Ezek is érdekelhetik