Elődöntőbe jutott a KHG Kaposvár a női röplabda Challenge-kupában

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2026.02.04. 20:57
null
Kettős győzelemmel jutottak tovább a kaposvári lányok (Fotó: KNRC)
Bejutott a női Challenge-kupa elődöntőjébe a KHG Kaposvári NRC, miután a negyeddöntő visszavágóján is legyőzte a szlovén Nova Goricát.

A somogyi csapat nem akarta a véletlenre bízni a továbbjutást, ezért alaposan megnyomták az első játszmát és szinte végig vezetve nyerték az első szettet. Ettől elbizonytalanodtak a hazaiak, s a második játszmában mindössze 13 pontig jutottak. Ezzel már a továbbjutás sorsa is eldőlt, így Vincent Lacombe vezetőedző a következő szettben a cserejátékosokat küldte pályára – a csapat liberója, a korábbi utánpótlás válogatott Szerencsés Mimi például átló poszton lett bevetve –, így a szlovén csapatnak összejött a szépítés, azonban a negyedik szettben pontot tettek a meccs végére is a kaposvári lányok.

A KNRC-nek a mostani bravúr, azaz a négy közé jutás a 2020–2021-es idényben sikerült, míg egy éve a Vasas Óbuda játszhatott a fináléba kerülésért a CEV-kupában.

A kaposváriak ellenfele az elődöntőben az az olasz Vallefoglia lesz, amely kettős győzelemmel búcsúztatta a spanyol Emalsa Gran Canariát, s amely egy fordulóval korábban a Fatum Nyíregyházát ejtette ki.

RÖPLABDA, CHALLENGE-KUPA, NŐK. NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
GEN-I VOLLEY NOVA GORICA (szlovén)–KHG KAPOSVÁRI NRC 1:3 (–20, –13, 16, –14)
Továbbjutott: a Kaposvár kettős győzelemmel (6:1-es szettarány)
MESTERMÉRLEG
Vincent Lacombe:Büszke vagyok a lányokra, fókuszáltan, minőségi játékkal rukkoltunk elő a mérkőzés kezdetekor, ami továbbjutást ért. Nem minden évben van magyar csapat nemzetközi top négyben, és erre most büszkék lehetünk, hogy ez az egy magyar csapat idén a Kaposvár!

 

Legfrissebb hírek

Háromszettes kaposvári győzelem a röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjében

Röplabda
2026.01.28. 20:00

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Női röpi Extraliga: edzőt váltott a Nyíregyháza

Röplabda
2026.01.19. 11:31

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09

Női röplabda: kettős sikerrel lett negyeddöntős a Kaposvár a Challenge-kupában

Röplabda
2026.01.13. 19:19

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Női röplabda MK: nincs meglepetés a negyeddöntős mezőnyben

Röplabda
2026.01.06. 20:18
Ezek is érdekelhetik