Röplabda Európa-liga: nem lesz hatos döntő, csak a legjobb négy jut be a végjátékba

2026.03.04. 17:09
null
Fotó: MRSZ/Madarász Milán
Az előzetes tervektől eltérően nem rendeznek hatos döntőt a röplabda Európa-liga jelenlegi kiírásában, így csak az alapszakasz négy legjobbja jut tovább.

Az európai szövetség (CEV) honlapján megjelent versenykiírás-módosítás szerint sem a férfiaknál, sem a nőknél nem jelentkezett egyetlen szövetség sem a röplabda Európa-liga hatos döntő megrendezésére, amelyek helyett így oda-visszavágós elődöntő és döntő dönt majd a végső helyezésekről.

Az alapszakasz június 5. és 21. között lesz majd, a legutóbb ezüstérmes magyar női válogatott – sorrendben – a portugálokkal, az északmacedónokkal, az észtekkel, a horvátokkal, a montenegróiakkal és a koszovóiakkal találkozik, míg a férfiakra Csehország, Norvégia, Luxemburg, Svájc, Azerbajdzsán és Portugália legjobbjai várnak.

Az elődöntőket június 27-én vagy 28-án, illetve július 1-jén vívják, míg a döntő július 8-án, valamint 10-én vagy 11-én lesz. A győztes válogatott 100 ezer, a második helyezett 60 ezer eurót kap, bronzmérkőzést viszont nem rendeznek.

A sorozat erre az évre alapos átalakításon esett át, ugyanis megszűnt az eddigi arany és ezüst divízió, a benevező csapatok egy nagy, közös alapszakaszban versengenek.

A legjobb négyben végző válogatottak amellett, hogy elődöntőbe kerülnek, mindkét nemnél kijutnak a 2028-as Európa-bajnokságra.

 

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04