Keretet hirdettek a női röplabda-válogatottnál a nyári felkészülés előtt

2026.04.17. 14:25
null
Alessandro Chiappini szerint nagy céljai vannak a csapatának (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Május elején megkezdi a nyári felkészülést a magyar női röplabda-válogatott, amelyet továbbra is az olasz szakember, Alessandro Chiappini irányít. A szövetségi kapitány – aki nemrég 2028-ig meghosszabbította szerződését – május 1-jén, Telkiben vezényli az első edzést a keret számára – számolt be róla sajtóközleményében a Magyar Röplabdaszövetség.

A szakmai stáb bő kerettel vág neki a munkának: a meghívottak között rutinos játékosok mellett több fiatal tehetség is helyet kapott. Az U18-as válogatottból érkezők – köztük Pampuch Gréta, valamint Zsombók Anna és Zsombók Eszter – a nyári, litvániai korosztályos Európa-bajnokságra készülnek, így az ő szerepeltetésükről a kapitány és Kőnig Gábor külön egyeztet majd. A tartalékok között szerepel a Vasas Óbuda centere, Fekete Fanni is, aki várhatóan a nyár második felében csatlakozik a válogatotthoz.

Chiappini szerint kifejezetten sűrű és kihívásokkal teli időszak vár a csapatra. A kapitány hangsúlyozta: a válogatottnak már a felkészülés elején magas intenzitással kell dolgoznia, hiszen hamar tétmérkőzések következnek. Kiemelte, hogy a rövid távú célok mellett kiemelten fontos az új generáció beépítése és a csapaton belüli kommunikáció fejlesztése.

„Ez a nyár meglehetősen intenzív lesz, nagy álmokkal és célokkal előttünk, és minden lehetőséget meg kell ragadnunk a fejlődésre” – fogalmazott a szövetségi kapitány az MRSZ sajtóközleményében.


A válogatott első megméretése egy világranglistapont-szerző MEVZA-torna lesz május 20. és 24. között Horvátországban, ahol a házigazdák mellett Ausztria, Ciprus és Luxemburg ellen lép pályára a magyar csapat. Ezt követi az Európa-liga, amelynek lebonyolítása ettől az évtől megújul: megszűnik az arany- és ezüstdivízió, és a sorozat már a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjeként is funkcionál. A mieink három tornán szerepelnek:

Portugáliában (június 5–7.) – Portugália és Észak-Macedónia ellen;
Kecskeméten (június 12–14.) – Észtország és Horvátország ellen;
Koszovóban (június 19–21.) – Montenegró és a házigazda ellen.

Továbbjutás esetén további mérkőzések várnak a csapatra.

A nyári program csúcspontját az augusztusi, isztambuli Európa-bajnokság jelenti, amelyen a magyar válogatott nehéz csoportba került: Lengyelország, Törökország, Németország, Lettország és Szlovénia lesz az ellenfél.

A MAGYAR NŐI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Átlók: Németh Anett, Németh Luca, Zsombók Eszter
Centerek: Ambrosio Melani, Csereklye Zsófia, Hollósi Dóra, Horváth Lili, Kump Alíz, Orosz Bianka Evelin, Zsombók Anna
Feladók: Boskó Ágnes, Kiss Nóra, Petrenkó Brigitta
Liberók: Kertész Petra, Szalai Anna, Tóth Fruzsina
Négyesütők: Bozóki-Szedmák Réka, Glemboczki Zóra, Kiss Gréta, Kiss Lilla, Pampuch Gréta
Tartalékok: Butor Anna, Fekete Fanni, Nagy-Hegyesi Réka, Sziládi Viktória, Teleki Anna

 

Legfrissebb hírek

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
2026.07.01. 20:23

Vert helyzetből nyertek a svédek Kecskeméten a női röplabda Európa-ligában

Röplabda
2026.06.27. 21:12

Női röplabda-válogatottunk hármat üthet egy csapásra

Röplabda
2026.06.23. 11:22

Női röplabda Európa-liga: Szombaton és jövő szerdán játssza elődöntőjét a magyar válogatott

Röplabda
2026.06.22. 12:25

Koszovó legyőzése után elődöntőt játszik a női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.06.21. 19:57

Egy lépésre az El-elődöntőtől a női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.06.20. 18:50

Bozóki-Szedmák Réka: Mindenki nagy lendületet tudott a pályára hozni

Röplabda
2026.06.15. 08:48

Izgalmas mérkőzésen győzte le a női röplabda-válogatott Horvátországot

Röplabda
2026.06.14. 20:36