
Az európai ranglistán 16. helyezett magyarokra újabb nyerhető meccs várt a 22. osztrák válogatott ellen. A rivális 2–1-es győzelmi mutatóval várta utolsó találkozóját, miután a horvátokkal szembeni vereséget követően Luxemburgot és Ciprust is legyőzte.
Alessandro Chiappini, a magyarok szövetségi kapitánya visszatért első napi kezdőcsapatához, tanítványai azonban az első játszmát sok hibával kezdték. Mivel egy ideig jó megoldásból is több volt a magyar térfélen, Kertész Petráéknál volt az előny, de 12–14-nél mégis az olasz szakembernek kellett először időt kérnie. Támadásban rendezte sorait a nemzeti együttes, s amikor a mezőnyvédekezése is összeállt, a csapatkapitány Bozóki-Szedmák Réka vezérletével visszavette a vezetést, majd egy hosszúra szálló osztrák támadással előnybe került.
A második szettet jobban kezdte az Európa-liga-ezüstérmes magyar válogatott, amely azonban nem bírt az előző szezon első hónapjaiban Békéscsabán röplabdázó Anamarija Galiccsal. Amikor sikerült őt semlegesíteni, ötpontos előnyre tettek szert a magyarok, amelyet a kisebb hullámvölgyek ellenére végig megőriztek.
A harmadik etapra Petrenkó Brigitta helyére Kiss Nóra érkezett feladni, s az ő irányításával is stabilan röplabdázott a világbajnoki szereplésért küzdő magyar válogatott. Az együttes keveset rontott és támadásban is remekelt – főleg Bozóki-Szedmák volt tarthatatlan –, így az ellenfél hiába tett meg mindent a szépítésért, erre nem volt reális esélye: a magyarok Zsombók Eszter támadásával 89 perc alatt lezárták az összecsapást.
A találkozó legeredményesebb magyar játékosa a csapatkapitány Bozóki-Szedmák Réka volt 17 ponttal.
A magyarok az először kiírt, vasárnapig tartó világranglistapont-szerző viadalon szerdán a ciprusiakat, pénteken a luxemburgiakat győzték le, a zárónapon pedig a szintén százszázalékos horvátokkal csapnak össze a tornagyőzelemért.
RÖPLABDA
NŐI MEVZA-TORNA, 4. JÁTÉKNAP, MARIBOR
Magyarország–Ausztria 3:0 (22, 19, 20)








